Múltidéző

2023.04.28. 11:07

Kávéval bukott le a tolvaj asztalos Egerben

Hétszer ítélték el jogerősen az 1980-es évek elején a városbeli H. L.-t, akinek műbútorasztalos volt a szakmája. Legtöbbször lopásért kellett felelnie. Mikor kiszabadult a rács mögül, rendre folytatta a tolvajkodást.

Sz. Z.

Amint a Népújság 1984. március 14-i számában megírta, a férfi az előző év őszén került ki a börtönből. Fogadkozott, hogy ezután becsületes munkából akar megélni. Az ígérete három hétig tartott. Ezalatt beleunt a napi robotolásba, s visszatért kedvenc „hivatásához”, a tolvajláshoz. Bölcsődéket, óvodákat pécézett ki magának Egerben, négy helyet látogatott meg hívatlanul. Szinte mindenütt nyitott ajtókat, ablakokat talált! 

Behatolva a gyermekintézményekbe, főleg értékes holmikat gyűjtött: orkándzsekiket, más ruhaneműt, asztali és zsebszámológépeket. De, ha készpénzre bukkant, azt sem felejtette ott. 

Utóbb kiderült, bűnös tettei közben bírósági eljárást folytattak vele szemben, ám a februári tárgyalásra el se ment. Lebukása előtt nyolc nappal meg kellett volna kezdenie a korábban rá kiszabott börtönbüntetést, de a dátum valamiképpen kitörlődött az emlékezetéből. 

A szeszes italokat kedvelő férfi vesztét kávé okozta: a Szuperettből emelt el néhány csomag Omniát, amiket az Ostrom büfében akart eladni. Ekkor érték tetten. Mikor elszámoltatták, azzal védekezett, hogy ismeretlen személytől vette a kávét. Ám arra nem tudott elfogadható magyarázatot adni, hogy vajon miért kér érte kevesebbet, mint amennyiért vette. 

Újra mehetett a fegyintézetbe, s volt ideje gondolkozni azon, mit rontott el az életében.

(Főoldali gépünk illusztráció Fotó: Shutterstock)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában