Rablás

2023.04.21. 11:16

Kevesellte a két szál tarhált cigit, sniccerrel követelte a harmadikat a demjéni férfi

A sértett lefegyverezte a támadóját és az árokba lökte.

HEOL

690994333

Fotó: Little Pig Studio

Bíróság elé állította az Egri Járási Ügyészség azt az 52 éves demjéni férfit, aki vasárnap kirabolta egy távoli rokonát a falujában - közölte portálunkkal dr. Konkoly Thege László sajtószóvivő ügyész.

Hozzátette, a soron kívül lefolytatott nyomozás adatai szerint a gyanúsított április 16-án késő délután találkozott össze a sértettel, aki éppen füvet nyírt a nagyszülei háza előtt. A terhelt odalépett a férfihoz és cigarettát kért tőle, mire az elővette a tárcáját és abból átadott két szálat a rokonának. A gyanúsított azonban kevesellte ezt, ezért agresszíven rákiáltott a másikra, hogy „hármat!”. Eközben egyik kezével a tárcából kikapott még egy sodort cigit, a másik kezével pedig a zsebéből elővett egy tapétavágót, aminek kitolt pengéjével a vele szemben álló férfi mellkasa felé csapott. A sértettnek szerencsére volt lélekjelenléte, így – miután elkerülte a vágást – kicsavarta támadója kezéből a sniccert és az árokba lökte a terheltet, majd kihívta a rendőrséget. A rendőrök bűnügyi őrizetbe vették a rablót.

sniccer, cigaretta, rokon
Ezzel a tapétavágóval támadta meg rokonát a cigit kérő férfi
Forrás: Egri Járási Ügyészség

Az ügyészség a törvény által öttől tíz évig terjedő fegyházzal fenyegetett minősített rablás bűntettével vádolta az elkövetőt, akivel szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt a tegnapi tárgyaláson - közölte a sajtószóvivő ügyész. - A bíróság felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, akit 3 év 4 hónap fegyházbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélt. Az ügyész súlyosításért fellebbezett.

(Főoldali képünk illusztráció, forrás: Shutterstock.)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában