Kínok között

2023.04.16. 14:30

Koszban, bűzben hagyta meghalni az anyját a Heves vármegyei férfi

Minősített emberölés bűntettének ügyében tárgyalt a héten az Egri Törvényszék. A bűncselekménynek három vádlottja van: a sértett fia, annak lánya, aki egyben a harmadrendű terhelt élettársa. A vádirat megfogalmazása szerint: "A halálhoz vezető folyamat során a sértettnek vélelmezhetően az átlagosat lényegesen meghaladó fizikai és lelki fájdalmat, szenvedést kellett elviselnie."

S. S.

Portálunk kérdésére Hoszné dr. Nagy Tímea bíró, az Egri Törvényszék sajtószóvivője közölte: a bíróság különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő eljárásban április 13-án tárgyalást tartott, amelyen az elsőrendű vádlott vonatkozásban igazságügyi orvosszakértőt rendelt ki. Ennek a kirendelésnek a következtében is az elsőfokú bíróság a tárgyalást elnapolta.

A büntetőperben a Heves Megyei Főügyészség azt rójja a vádlottak terhére, hogy – persze eltérő felelősségi fokban – ellátatlanul hagyták a sértettet, aki ennek következtében többszervi gyulladás és vérmérgeződés miatt meghalt.

Korábbi cikkünkben írtuk meg, hogy a még tavaly, november 8-án megtartott előkészítő ülésen a vádlottak nem ismerték el a felelőségüket a terhükre rótt bűncselekmények elkövetése miatt, nem mondtak le a tárgyaláshoz való jogukról. Erre  tekintettel a büntető ügyet a törvényszék tárgyalásra utalta.

A váddokumentumban az áll, hogy a sértett otthonában – háztartási baleset következtében – 2019. november végén, december elején ágyhoz kötött, mozgás- és önellátásra képtelen állapotba került. Fia tisztában volt anyja ezen állapotával, ennek ellenére a gondozását nem látta el, részére sem orvosi, sem szociális gondozói segítséget nem hívott. Mindezen a lakókörnyezet tisztán tartásáról sem gondoskodott: mérhetetlen kosz és bűz uralt mindent a lakásban.

Azon időszakban, amikor már a sértett a balesete következtében önellátásra képtelen állapotban volt, az unokája és annak élettársa – a másod- és harmadrendű vádlottak – hetente többször is megjelentek ott együtt. A vádirat ezen állítása alapozza meg az ő büntetőjogi felelősségüket.

(Főoldali képünk illusztráció Fotó: Shutterstock)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában