Szörnyű tragédia

2023.04.16. 09:19

Százak gyászolják Viktort, a kápolnai horrorbaleset áldozatát

A fiatal férfit rengetegen ismerték és szerették.

HEOL

Viktor még kijutott a roncsból, azonban olyan súlyosan megsérült, hogy esélye sem volt a túlélésre

Forrás: Tények

Ahogy arról portálunkon is írtunk, a horrorbaleset még csütörtökön éjjel történt: a fiatal sofőr éppen a 3-as főúton hajtott, amikor a Kápolna és Kerecsend közti szakaszon elvesztette uralmát a kocsija felett, és 180 kilométer/órás sebességgel egy árokba, majd az út melletti fának csapódott.

Az ütközés ereje akkora volt, hogy a fa azon nyomban ki is dőlt, a ronccsá zúzódott autó pedig lángra kapott, és pillanatokon belül a felismerhetetlenségig összeégett. A kocsit vezető fiatal sofőr, M. Viktor egyedül utazott. Életét a később odaérkező mentősök már nem tudták megmenteni, ugyanis olyan súlyosan megégett, hogy az elsődleges vizsgálatok még azt sem tudták biztosra megmondani, hogy férfi vagy nő volt-e az áldozat.

A Metropol most arról számolt be, hogy Viktort, vagy ahogy szerettei hívták, Pepét rengetegen ismerték és szerették, a sokkoló baleset után pedig százak gyászolják:

- Nem akarom még most sem elhinni, hogy nem látjuk többet. Igazi jó lelkű és tiszta szívű ember volt, soha, senkinek nem tudott volna ártani - mondta összetörten egyik ismerőse.

A férfi családja teljesen összetört:

- Ő azoknak az embereknek az egyike, akikre halálomig emlékezni fogok. Minden emléket megőrzök róla - szögezte le az ismerőse.

Egyelőre azonban nem tudni, pontosan mi okozhatta a balesetet, sokak szerint az út csúszott akkor az esős idő miatt:

- Lehetséges, hogy az eső miatt síkosabb volt az út, ő pedig gyorsan hajtott rajta. Ilyenkor elég egy vízátfolyás, vagy egy pici műszaki hiba, és meg is van a baj. Nagyon sajnálom szegényt - mondta a Metropolnak egy közelben élő férfi.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában