Ítélet

2023.05.31. 11:25

A rendőröket fejszével és késsel is fenyegette a vádlott Verpeléten

Elsőfokon két év – végrehajtásában öt évpróbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte az Egri Járásbíróság a verpeléti P. L.-t hivatalos személy elleni erőszak miatt. Az ügyészség a rendőröket fejszével és késsel fenyegető férfi ellen hozott ítéletet megfellebbezte, végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása végett.

S. S.

Portálunkat Hoszné dr. Nagy Tímea bíró, az Egri Törvényszék sajtószóvivője tájékoztatta az elmúlt héten meghozott elsőfokú verdiktről, amelynek része volt a pártfogói felügyelet elrendelése is. A sajtószóvivő azt is közölte, hogy az ügyészségi fellebbezés a közügyektől való eltiltásra is indítványt tett.

Ami a bűncselekmény lényegét illeti: a vádlottal szemben hozzátartozója bejelentésére történt rendőri intézkedés. A verpeléti ingatlanhoz kiérkező járőrnek rendőrnő is tagja volt. A terhelt az intézkedés során végig agresszív magatartást tanúsított. Már az intézkedés megkezdését megelőzően – bent a lakásban – hangosan kiabált, trágár szavakkal illette az intézkedő rendőröket, veréssel fenyegette őket.

P. L. az udvaron támadólag lépett fel a rendőrökkel szemben, kezébe vett egy fejszét, és azt csak többszöri felszólításra után tette le. A vádlott ezt követően bement az ingatlanba, annak a bejárati ajtaját pedig magára zárta, s többszöri felszólításra sem nyitotta azt ki. A terhelt tovább bonyolítva a dolgot fogott egy megközelítően 15 centiméteres pengehosszúságú kést, amivel hadonászott, illetve szúró mozdulatokat tett.

Azt követően, hogy az intézkedő rendőrök bejutottak az ingatlanba, a vádlott ütésre emelte a kezeit, majd jobb, aztán a bal – ökölbe szorított – kezeivel megpróbálta megütni az egyik rendőrt, aki elhajolt az ütések elől. A rendőrök a vádlottat megbilincselték, aminek a terhelt folyamatosan ellenállt.

 (Főoldali képünk illusztráció, forrás Shutterstock.)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában