Bűncselekmény

2023.05.24. 10:09

Járóbottal támadt rá haragosára egy kleptomániás nő Lőrinciben

Furcsa dolgokat vitt magával onnan, ahová betört.

HEOL

A bottal hadonászva támadt a sértettre

Forrás: Heves Vármegyei Főügyészség

A Hatvani Járási Ügyészség vagyon elleni bűncselekmények, valamint garázdaság és testi sértés miatt emelt vádat a középkorú nő ellen. A vádlott a lopássorozatot tavaly tavasszal kezdte meg, és nyár közepéig folytatta annak ellenére, hogy időközben a rendőrség több házkutatást tartott nála, sőt, egy ízben három napra őrizetbe is vette - kezdte portálunknak dr. Konkoly Thege László sajtószóvivő ügyész, címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész. 

Mint mondta, az ötvenéves asszony júniusban a lakóhelyén, Lőrinciben, egy udvarról kutyakozmetikai és állatgyógyászati eszközöket tartalmazó dobozt lopott, ami – egyebek mellett – kutyafésűt, kutyakörömvágót, kullancscseppeket, hasfogó pasztát és egy használt gumiujjat tartalmazott. Ezt megelőzően, illetve ezt követően a nő pillangó formájú napelemes kültéri dekorációkat, valamint színes tetejű földbe szúrható szolár lámpákat vitt magával két másik telekről, további helyszínekről pedig cserepes muskátlikat és mobiltelefonokat lopott. 

– Az egyik ház bekerítetlen udvaráról a terhelt eltolt egy lezáratlan kerékpárt, melyet rövidesen megtaláltak nála a rendőrök, és visszaadták azt a tulajdonosának. A sértett öröme nem tartott soká, mert a vádlott négy nappal később ugyan onnan ismét ellopta a kétkerekű járművet, ami akkor sem volt lezárva. A nyomozók azonban megint résen voltak, és újfent visszavették a lopott biciklit a tolvajtól. 2022 júliusában az asszony Lőrinciben szóváltásba keveredett egy vele egykorú nővel, mert az ő különélő férjével beszélgetett az utcán. A vádlott a járóbotjával ráütött a sértett közelben álló gépkocsijára, majd a bottal hadonászva a sértettre támadt. Az így kialakult dulakodás során mindketten a földre estek, ahol a terhelt többször beleharapott ellenfele lábába. A járási ügyészség a vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság ítélje végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönre az elkövetőt, egyben rendelje el a pártfogó felügyeletét, továbbá kötelezze őt kártérítésre és arra, hogy fizesse meg az államnak a nyomozás során felmerült és megelőlegezett kétszázezer forint összegű bűnügyi költséget. Az ügyészség indítványt tett a garázdasághoz eszközül használt járóbot elkobzására is - ismertette portálunkkal az ügy részleteit a sajtószóvivő ügyész.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában