Gyilkossági kísérlet

2023.05.31. 13:17

Kalapáccsal próbált végezni a vele 50 éve együtt élő, ágyhoz kötött feleségével a férj

Bűncselekmény elhárítására idős koránál és fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja a Heves Megyei Főügyészség S. D-t, aki kalapáccsal próbált végezni ágyhoz kötött, a vele több, mint 50 éve együtt élő házastársával.

S. S.

Az ügyben a közelmúltban tartott volna előkészítő ülést az Egri Törvényszék, ám a vádlott nem jelent meg a bíróság előtt, így halasztás történt július 11-re – közölte portálunk kérdésére Hoszné dr. Nagy Tímea bíró, a törvényszék sajtószóvivője.

Ami pedig magát az emberölés kísérletét illeti – a vádirat megfogalmazása szerint – a terhelt több, mint 50 éve él házasságban a sértettel. A sértett állapota és kora miatt  a vádbeli bűncselekmény elhárítására csak korlátozottan volt képes. S. D. 2022 áprilisának egyik napján – dél körüli időben – átment a sértett  lakrészébe, és egy közel fél kilós kalapáccsal az ágyban fekvő sértettet (minden előzmény nélkül), a „most meghalsz” kijelentés kíséretében ütni kezdte. A váddokumentum megállapítása szerint az  ütlegelést a vádlott csak akkor hagyta abba, amikor úgy tűnt, hogy a sértett végzetes  sérüléseket szenvedett.  

Az orvosszakértői véleményre alapozott vádirati tényállás szerint a bántalmazás következtében elszenvedett sérülések együttes gyógytartama nyolc napon belüli volt. Ugyanakkor a vádhatóság álláspontja az, hogy „a használt eszköz, a támadott testtájék, az ütések száma, a vádlott  hangoztatott szándéka alapján fennállt akár a halálos eredménnyel járó sérülés bekövetkezésének a lehetősége is”. 

(Főoldali képünk illusztráció, forrás Shutterstock.)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában