Álnéven

2023.05.30. 09:48

Más nevére rendelt szolgáltatást a lőrinci nő, több százezres kárt okozott

A Hatvani Járási Ügyészség emelt vádat az ellen a Lőrinciben lakó nő ellen, aki évekkel ezelőtt döntött úgy, hogy bekötteti a lőrinci lakásába a telefont és az internetet, valamint tévé előfizetést is rendel mindehhez - közölte portálunkkal dr. Konkoly Thege László sajtószóvivő ügyész.

HEOL

A probléma csak az volt, hogy a korábbi tartozások kifizetéséig erre a saját nevében az általa lakott ingatlanban nem volt lehetősége, ezért olyan cselhez folyamodott, amivel bűncselekményeket valósított meg. A telefonos megrendeléskor ugyanis egy erről mit sem sejtő idegen asszonynak adta ki magát, bekötési helyként pedig a szomszédos házát jelölte meg - tette hozzá a szóvivő. 

- Ezután éberen várta a szerelőt, és amikor az megérkezett, meggyőzte arról, hogy valamit elírtak a központban, de valójában hozzá kell bekötni a kért szolgáltatásokat. Innentől kezdve a terhelt az otthonában tévézett, internetezett és telefonált. A más nevére küldött számlákat persze nem fizette, amivel a szolgáltatónak közel százezer forintos kárt okozott, miután az nem tudta behajtani a tartozást a semmiről sem tudó, ténylegesen a szomszédos megyében lakó látszólagos előfizetőjétől.

Jogszabály:
A Büntető Törvénykönyv szerint aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart, és ezzel kárt okoz, csalást követ el. A bűncselekmény megállapításának nem feltétele, hogy a kárt ugyanaz szenvedje el, mint akit az elkövető megtévesztett.

A csalással és személyes adattal visszaélés vétségével vádolt terhelttel szemben a járási ügyészség végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott azzal, hogy a bíróság kötelezze a nőt kártérítés megfizetésére is - tette hozzá dr. Konkoly Thege László.

(Főoldali képünk illusztráció, forrás Shutterstock.)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában