Letartóztatás

2023.05.26. 12:36

Sorozatbetörő járta az országot, Gyöngyösön kapták el

Nem hatott meg különösen, hogy a rendőrség a bűncselekményét követően kihallgatta. Hazafelé újra betért lopni egy gyöngyösi áruházba.

HEOL

– A Gyöngyösi Járási Ügyészség indítványára további két hónappal meghosszabbította a nyomozási bíró annak a férfinak a letartóztatását, aki azért került már a felderítés során fegyintézetbe, mert sorozatosan követett el bolti lopásokat az ország különböző pontjain - kezdte portálunknak dr. Konkoly Thege László sajtószóvivő ügyész, címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész.

Mint mondta, a gyanúsított tavaly ősszel több ízben is márkás cipőket lopott egy gyöngyösi boltból (összesen több mint hétszázezer forint értékben), majd amikor ezek miatt kihallgatta a rendőrség a kapitányságról hazafelé tartva még beugrott egy áruházba, ahonnan lézer szintezőket és lámpákat próbált elvinni fizetés nélkül. Ezután került sor a letartóztatására.

– A nyomozás fényt derített arra, hogy a férfi Budapesten, Hatvanban, Oroszlányban és Orosházán is követett el hasonló cselekményeket. Magatartása ezért büntetőjogi értelemben üzletszerűnek minősül, ami nem csak súlyosabb felelősségre vonást eredményez, hanem azt is jelenti, hogy a korábban egyszerű szabálysértésként elbírált egyes cselekményeiért is a büntetőbíróság előtt kell végül felelnie - részletezte a sajtószóvivő ügyész.

Kiemelte, jó tudni, hogy ilyen esetben a bírságolással már befejezett szabálysértési ügyekben az ügyészség közérdekvédelmi szakága nyújt be perújítási kérelmet a szabálysértési bírósághoz, melynek folytán ott hatályon kívül helyezik a korábbi marasztaló végzést és az ügyet átteszik a nyomozásra illetékes rendőrkapitányságra. Ha az elkövető a szabálysértési bírságot addigra kifizette, vagy a szabálysértési elzárást már letöltötte, úgy ezeket a végrehajtott büntetéseket az ítélkező büntetőbíróság később beszámítja a várhatóan súlyosabb ítéletébe. Mindezt az eljárási törvények részletesen szabályozzák mind a szabálysértések, mind a bűncselekmények oldaláról.

(Főoldali képünk illusztráció, forrás: Shutterstock)

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában