Bűncselekmény

2023.05.22. 10:59

Volt barátja kompolti házába tört be, a rendőrök is alig tudták kitessékelni

A járási ügyészség kifosztás bűntettével és magánlaksértés bűntettével vádolja a büntetett előéletű nőt.

HEOL

Forrás: Heves Vármegyei Főügyészség

– Az Egri Járási Ügyészség egy évre feltételesen felfüggesztette a büntető eljárást egy 17 éves fiatalkorúval szemben, akinek ezzel egyidejűleg elrendelte a pártfogó felügyelet alá helyezését. A fiú az idei tanév első félévében szakmai gyakorlaton volt egy észak-hevesi fogadóban, ahol egy óvatlan pillanatban a recepciós pult fiókjából kilopta azt a mobiltelefont, amit a tulajdonos azért hagyott ott, hogy azzal megkönnyítse a portaszolgálatosok munkáját. A fiatal terhelt csak néhány napig használta a készüléket, majd – a lelepleződéstől tartva – összetörte azt, a törmeléket pedig elrejtette otthon az ágyneműtartóba. Ezzel a sértettnek 60 ezer forint kárt okozott, amit azóta önként megtérített - ismertette az ügy részleteit dr. Konkoly Thege László sajtószóvivő ügyész, címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész.

Törvény
A lopások gyakori elkövetési tárgya a mobiltelefon. Ennek jogtalan elvétele sokféleképpen történhet, ami – a tettes személyiségén és előéletén túl – alapvető hatással van arra, hogy a tolvajnak milyen joghátrányokkal kell szembenéznie a lebukása után. Az ügyészség – meghatározott büntetést indítványozva – bíróság elé viheti az ügyet, de saját hatáskörben is tehet olyan intézkedést, ami alkalmas arra, hogy mind az elkövetőt, mind pedig másokat visszatartson a bűncselekmények elkövetésétől.

– Vádat emelt viszont a Füzesabonyi Járási Ügyészség azzal a 30 éves nővel szemben, aki nem csak telefont tulajdonított el egy nyugdíjas korú férfitól, hanem más jellegű bűncselekményt is elkövetett a káli kistérségben. A bíróságra benyújtott vádirat szerint a nő tavaly nyáron egy este Kálban kereste fel az általa látásból ismert sértettet azért, hogy szállást kérjen tőle. Kérése olyannyira meghallgatásra talált, hogy az éjszakát végül a ház egyetlen lakószobájában, közös ágyban töltötték. Hajnalban azután – kihasználva, hogy vendéglátója még alszik – a vádlott eltulajdonította a férfi mobiltelefonját, valamint a párna alá rejtett tárcájából 50 ezer forintját - mondta el portálunknak a sajtószóvivő ügyész.

Hozzátette, mintegy másfél hónappal később a nő Kompolton jelent meg, ahol hajnalban felmászott egy korábbi barátja házának a tetejére, majd onnan a tetőpalát erőszakosan megbontva bejutott az épületbe, melyből csak rendőri intézkedést követően, többszöri felszólításra volt hajlandó távozni a reggeli órákban. Két nappal később a vádlott megismételte ezt a házijogot súlyosan sértő cselekményét azzal, hogy akkor kéretlenül még a sértett ágyába is befeküdt.

Kiemelte, a járási ügyészség kifosztás bűntettével és magánlaksértés bűntettével vádolja a büntetett előéletű nőt. A vádhatóság a vádiratában arra tett mértékes indítványt, hogy a bíróság két év börtönt szabjon ki a terhelttel szemben és két évre tiltsa el őt a közügyek gyakorlásától, továbbá kötelezze kártérítés megfizetésére is.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában