Eladó!

2023.09.25. 12:25

Eladó volt az autó Mezőszemerén, a két férfi úgy gondolta ők máshogy szerzik meg

Először megrongálták az eladó állapotban lévő autót Mezőszemerén, majd ellopták. Szétbontani már nem sikerült a két férfinak.

Heol.hu

Fotó a Mezőszemerén elkövetett lopás miatt indult bűnügyben készült a bontott gépkocsiról

Forrás: Magyarország Ügyészsége

A Füzesabonyi Járási Ügyészség több más vagyon elleni bűncselekmény elkövetése mellett autólopással vádol két büntetett előéletű férfit, akik 2021. augusztus 29-én éjjel vitték el közösen azt a személygépkocsit, melyet a tulajdonosa hagyott a közterületen Mezőszemerén, az úgynevezett csöpögős kútnál. Bár a sértett egy „eladó” feliratú táblát rakott az autóra, a két vádlott úgy gondolta, hogy inkább ingyen szerzik meg a kocsit. Ezért egy téglával betörték annak ablakát, majd egy kalapáccsal szétverték a kormányzárat, azután eltolták az autót. Az I. rendű vádlott reggel hozzákezdett a gépjármű szétbontásához, de annak befejezésére már nem jutott ideje – tájékoztatta portálunkat Dr. Konkoly Thege László sajtószóvivő ügyész.

Kiderült az is, hogy a járási ügyészség a vádiratában arra tett mértékes indítványt, hogy amennyiben az érintett vádlottak az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismerik, úgy a bíróság egyikükkel szemben – ezért, valamint további négy lopásért – két és fél év börtönt, míg a neki csak az autólopásban segédkező társával szemben hetven nap elzárás büntetést szabjon ki.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában