Múltbeli esetek

2024.06.15. 12:30

Felnőtt fia arcába öntötte a sósavat

Az elmúlt négy évtized kiemelkedő és tanulságos bűnügyei közé tartozik Heves vármegyében annak az asszonynak az esete, aki fiától való félelmében azzal védekezett, hogy sósavval öntötte le.

Dr. Szalay Zoltán

Nem bánom, hogy ezt tettem, mert annyit, de annyit szenvedtem miatta… – Ezek a szavak a 62 esztendős édesanya száját hagyták el. A gyöngyösi L. M.-né ugyanis a saját fiát nyomorította meg. Az imént idézett mondatból is gyanítható, hosszú és alapos megpróbáltatások után jutott erre az elhatározásra. 

A nem éppen szívmelengető történetről a Heves Megyei Hírlap jogelődje, a Népújság az 1988. augusztus 10-i számában adott hírt. Abban az évben május 26-án az idős asszony lakásában történt a bűntény. Laci, aki 42 éves volt, erős kocsmai alapozást követően kereste fel édesanyját, hogy – mint már oly sokszor – hozzá költözzön. Szülője azonban egyáltalán nem örült a döntésének. Elvált létére is inkább az egyedüllétet választotta. 

– Laci bizony az apjára ütött – mondta kihallgatásakor az anya, aki így folytatta: – A férjemtől még 34 éves korában váltam el, elsősorban a mértéktelen italozása miatt. A fiam ebben teljesen rá hasonlít. Félek tőle, többször megvert már, egyszer az arcomat is megvágta. Kifejezetten kegyetlen, nem lehet egy fedél alatt élni vele! 

Természetesen azon a már említett napon is pillanatok alatt szóváltás kerekedett közöttük. 

A szépkorú hölgy elkeseredésében amiatt, hogy a felnőtt gyermeke iszákos, munkakerülő életmódot folytat (hozzátesszük: a fiút korábban többször is megbüntették már erőszakos bűncselekmények elkövetéséért), kétségbeesett cselekedetre szánta el magát. A fürdőszobából elővette a flakont, másfél deciliter sósavat öntött egy tányérkára, majd a szobába lépve a férfi arcába zúdította a maró folyadékot. L. László az egyik szemére teljesen, a másikra részlegesen megvakult. 

Az asszony ezután önként jelentkezett a Gyöngyösi Rendőrkapitányságon, ahol súlyos testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak vele szemben eljárást. Hamarosan a Gyöngyösi Városi Ügyészségen elkészült a vádirat is. 

Érdemes lejegyezni, amit a meghallgatása végén mondott az asszony:

– Meglátogattam őt a kórházban, de azt látom, semmit sem változott. Arra gondoltam, hogy mindkét szemére megvakul. Akkor talán el tudnék bújni előle... 

(Főoldali képünk illusztráció, forrás GettyImages)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!