Kiemelkedő és nagyon tanulságos bűnügy

2024.07.18. 19:30

Kicsik találtak rá a pincében a női holttestre

Emberölés gyanúja miatt indult büntetőeljárás 1989 egyik nyári hónapjában a dél-hevesi községben – adott hírt a történtekről a Heves Megyei Hírlap jogelődje, a Népújság az 1989. július 10-én megjelent számában. 

A tájékoztatás arról szólt, hogy tíz-tizenkét esztendős gyermekek a falubeli kultúrház szenes pincéjében egy női holttestbe botlottak. Azonnal értesítették a Hevesi Rendőrkapitányságot, amelynek a járőrei kijelentették: bűncselekményre utaló nyomokra bukkantak a helyszínen. 

Hamarosan a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság bűnüldözési osztályának munkatársai kiderítették, hogy az áldozat D. M. 39 éves helybeli lakos, foglalkozásnélküli. 
A helyszíni szemlét követően orvosszakértők a boncoláskor megállapították, hogy az elhunyt álla alatti részén bevérzések találhatók, a porcgyűrűje eltört. Ez pedig fojtogatásra, vagy ahhoz hasonló mechanizmusra utalt. Kiderítették továbbá, hogy a hölgy koponyacsontja darabosan eltört a nagy erejű ütésektől. 

A szakértői vizsgálatokkal egy időben elkezdték a nyomozást, s a felmerült adatok arról árulkodtak, hogy a bűncselekményt június 29-én, két nappal a felfedezése előtt követhették el. Arra is fény derült, hogy az áldozat rendezetlen életvitelű volt, az alkohol rabja, és széles körű kapcsolatokkal rendelkezett. Így több személy jöhetett számításba, mint tettes. Már kezdetben köztük volt a 21 éves K. K., aki Tarnaszentmiklóson lakott, s rokkantnyugdíjasként élt. 

Később egyre inkább ráterelődött a gyanú, s ezt megerősítette a rendőrségen tett részletes beismerő vallomása is. Ebben elmondta: az ominózus napon a helyi italboltban találkozott D. M.-mel, s megegyeztek, hogy a kultúrház szenes pincéjében randevúznak. 

Létre is jött a sajátos szerelmi légyott. K. lent a sötétben várta a partnerét, aki „Hé, hülye, merre vagy?” – felkiáltással kereste őt. Miután megtalálta, beszélgetés közben a hölgy megsértette a fiú édesapját. Ez pedig számára azt jelentette, a dolog vért kíván. 

– Adtam neki toroktenyerest – vallotta a fiatalember a kihallgatásakor –, vagyis a tenyerem élével a nyakára vágtam. Leesett a földre és hörgést hallatott. 
A gyanúsított azt is hozzátette: utána elment a közeli kúthoz, ahol megmosakodott és vizet ivott, mert ha ideges, mindig innia kell, ugyanis ilyenkor kiszárad a torka, a melle. Ezt követően visszatért a kocsmába, szedte tovább az üres poharakat, mint máskor. 

Ezután megint gondolt egyet, és a helyszínre sietett, hogy megnézze, mi van az áldozatával. Az még mindig hörgött. Az ifjú erre egy tűzifadarabbal kétszer-háromszor a sértett fejére sújtott. K. K.-val szemben emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt folytatták az eljárást.

(Főoldali képünk illusztráció, forrás: Shutterstock)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában