Pszichoaktív anyag

2024.09.17. 15:30

Drogos állapotban hajtott az árokba

Erdőtelekről Kálba vezetett egy férfi, miközben a szervezetében sok pszichoaktív anyag volt, így hajtott az árokba.

Heol.hu

Drogos állapotban hajtott az árokba

Forrás: Shutterstock

A Hevesi Járási Ügyészség azzal vádol egy férfit, hogy 2023 szeptemberében Erdőtelekről Kálba úgy ment az autójával, hogy szervezetében annyi új pszichoaktív anyag volt, ami hátrányosan hatott a vezetési képességére. Ezt mutatja az is, hogy menet közben a vádlott lehaladt az útról és az árokba hajtott. A kocsit a bokrok és növények állították meg.  A sofőrnek szerencsére utasa nem volt és az elindulástól nagyjából négy kilométert tett meg a balesetig - közölte velünk az Egri Járási Ügyészség helyettes sajtószóvivő ügyésze, Dr. Gubala Ádám Miklós.

Hozzátette, az ügyészség vádiratában pénzbüntetésre és járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt a bódult sofőrrel szemben.

A hatályos KRESZ úgy rendelkezik, hogy járművet az vezethet, a vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt nem áll. Ilyen szerek tipikusan a kábítószerek és az új pszichoaktív anyagok. A bódult állapotban elkövetett járművezetés vétségét alapesetben két évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni a törvény - fogalmaztott a helyettes sajtószóvivő ügyész.

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában