Lopás

2024.11.30. 08:00

Tolvajműhely: biciklijavítóból lett alkatrész-tolvaj

A lopás, ami egy félbiciklivel ért véget.

Az Egri Járási Ügyészség kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt emelt vádat egy 34 éves férfival szemben, aki a lezárt kerékpárt ugyan nem, de annak kerekeit és a nyergét eltulajdonította egy lépcsőházból - közölte lapunkkal dr. Konkoly Thege László sajtószóvivő ügyész.

Bicikli alkatrészeket lopott
Bicikli alkatrészeket lopott
Forrás:  Shutterstock

Az előzőleg kerékpárjavító műhelyben dolgozó vádlott tavaly szeptemberben követte el a bűncselekményt. A nyitókód ismeretében ekkor ment be egy többemeletes egri ingatlan lépcsőházba, ahol meglátta a korláthoz lakatolt, közel százezer forint értékű biciklit. Mivel a zárral nem boldogult, elővette a szerszámait, valamint a szaktudását, és pillanatok alatt leszerelte a jármű két kerekét, meg a vázba rögzített nyerget.

Mindezeket másnap a belvárosban 10 ezer forintért eladta egy arra járó ismerősének, akinek azt hazudta, hogy az összes alkatrész az övé, csupán azért kénytelen azokat értékesíteni, mert eltörött a biciklijének a váza. A gyanútlan vevő megvette a tartozékokat, ám hamarosan megtudta, hogy valamennyi lopott. Ekkor mindet ingyen visszaszolgáltatta a sértettnek, magára vállalva így a károsult szerepét.

A járási ügyészség a vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság büntetővégzéssel ítélje próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre a rafinált tolvajt, egyben a próbaidő tartamára rendelje el a pártfogó felügyeletét is.

A sértett által szolgáltatott fotón a kerékpárnak a bűncselekmény elkövetése utáni állapota látható.

(Főoldali képünk illusztráció, fotó:  Shutterstock)

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában