Statisztika

2024.12.14. 06:55

17 halálos tragédia történt november végéig Hevesben az utakon

Nyolc pontban sorolta fel aprólékosan a 2024-es esztendőre kitűzött célokat szűkebb hazánk közlekedési helyzetének jobbítása érdekében a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság (HVMRFK) Baleset-megelőzési Bizottsága. Összefoglaljuk a következőkben, hogy mi mindent tett a testület az elhatározásának teljesítéséért, hogyan alakult például a halálos balesetek száma Hevesben.

Az idei évre megfogalmazott tervek sorában elsőként szerepelt az, hogy a halálos kimenetelű balesetek száma ne haladja meg a 20-at, az ittasan okozott baleseteknek az összes személysérüléses közúti karambolokon, kicsúszásokon belüli aránya ne érje el az 5,5 százalékot. Amint azt a Heves Vármegyei Baleset-megelőzési Bizottság (HVBB) hagyományos évzáró ülésén tartott értékelése nyomán Erdélyi Róbert rendőr alezredes, a HVMRFK közlekedésrendészeti osztályának kiemelt főelőadója, a HVBB titkára lapunkkal ismertette, az előbbi cél sikeresen túlteljesült, hiszen 17 halálos baleset történt november végéig. Hárommal kevesebb a kitűzött célnál. 

A súlyos, halálos balesetek megelőzéséért is sokat tehetnek ezek a programok. A tanulók a Hotel Eger parkolójában biciklivel teljesítették a pályát
A súlyos, halálos balesetek megelőzéséért is sokat tehetnek ezek a programok. A tanulók a Hotel Eger parkolójában biciklivel teljesítették a pályát 
Forrás:   Huszár Márk/Heol.hu

Az ittas járművezetők okozta nem kívánt közúti események aránya viszont nagyobb lett, meghaladta az 5,9 százalékot. A szakember kifejtette, fontos törekvése volt a testületnek, hogy a baleset-megelőzési tevékenységet a legveszélyesebb, s a közúti tragédiák létrejöttében meghatározó szerepet játszó jogsértő magatartásokra irányítsa. Beleértve ebbe a gyorshajtás, az elsőbbség meg nem adása, a biztonsági öv használatának mellőzése miatti veszélyeket, a kanyarodási előírások betartását, s az ittas járművezetés elkerülését. Ennek jegyében folyamatos ellenőrzéseket végeztek a közlekedésrendészet munkatársai, akik vármegyénkben aktív részesei voltak a nemzetközi közlekedési ellenőrzési akcióknak is. 

A közúti, nem egyszer halálos balesetek megelőzéséért tesznek

– A HVBB figyelemfelhívó kampányai széles körben igyekeztek segíteni a közúti balesetek megelőzését – folytatta Erdélyi Róbert. – Ezek között említhetem a Csat(t)lakozz! elnevezésűt, amely során napi szinten felügyeltük a biztonsági eszközök alkalmazását. Övszimulátort is bevetettünk lakossági rendezvényeken. Ide sorolhatjuk a gyalogos-kerékpáros kampányunkat, amely a Zebraterv akció nevet kapta. Fontos volt az ittasan közlekedők forgalomból való kiszűrését szolgáló húsvéti ünnepek körüli munkánk is. Folyamatos ellenőrzés jellemezte a Látni és látszani című kampányunkat, amelynek keretében intettük az állampolgárokat a járműveik megfelelő kivilágítására, a láthatósági mellények használatára – közölte. 

– Szólnom kell még a Motoros Nyílt Nap, s a Biztonság Hete rendezvényeinkről, s a tanévkezdési időszakban végzett prevenciós munkánkról. A baleset-megelőzési bizottság az imént sorolt tevékenységeivel eleget tett azon célkitűzésének is, hogy elsőbbséget kapjon a védtelen közlekedők, a gyalogosok, a kerékpárosok és a segédmotoros kerékpárosok baleseti kockázatainak csökkentése. 

Fontos része volt a munkájuknak Az iskola rendőre program keretében – ebben Hevesben 110 tanintézményben 15 ezren vettek részt 101 rendőr közreműködésével – a Közlekedjünk együtt, vigyázzunk egymásra! (KEVE) című baleset-megelőzési oktatósorozat elterjesztése valamennyi Heves vármegyei rendőrkapitányság illetékességi területén. Ebbe 15 tanintézet 1045 gyermekét vonták be – részletezte. 

A gyerekek helyes közlekedésre nevelése érdekében számos eseményt szerveztek. Köztük a Kerékpáros Iskola Kupát, amelynek országos döntőjén a fiúk csoportjában a hevesiek a második helyen végeztek. Közlekedésbiztonsági nyílt napokat rendeztek óvodákban, általános és középiskolákban. Sikereseknek bizonyultak az autómentes nap, a Föld, illetve a Közlekedési Kultúra Napja nevű rendezvények is, és a nyári tábor Hercegkúton. 

A felnőtt lakosság számára is hasznos programokat szerveztek. Kiemelkedett közülük a már hagyományos Közlekedik a család elnevezésű versengés. Ide sorolható még a nyugdíjasoknak rendezett baleset-megelőzési előadás-sorozat, továbbá

  •  a Kéklámpás, 
  • illetve a Vármegyei Polgárőr 
  • és a Családi Nap, az utóbbit Poroszlón tartották.

 A VMBB az egyenruhásoknak is biztosított különleges lehetőségeket. Így a karos forgalomirányító képzést­, valamint a Biztonsággal­ – kék lámpával című, rendőröknek szóló, illetve a baleseti helyszínelők számára rendezett szakmai versenyt. – Nagy hangsúlyt helyeztünk a propagandamunkára is – közölte az alezredes. – A VMBB célja az volt, hogy a legnagyobb kockázatú szabályszegésekkel összefüggő közúti ellenőrzéseket preventív kampányokkal­, sajtómegjelenésekkel egészítsük ki, s így növeljük az ellenőrzések hatásfokát, tudatosítsuk a közlekedőkben a jogsértések veszélyeit. Az év során 31 tévéinterjú, stúdióbeszélgetés, riport volt látható az M1 csatornáján, az egri, a gyöngyösi és füzesabonyi tévé adásaiban. A Rádió 1, a Szent István Rádió, a Best Fm 13 beszélgetést, nyilat­kozatot sugárzott e témában. A Heves Vármegyei Hírlapban­ 23 cikk jelent meg. Voltak videóspontjaink, emellett még 128 internetes megjelenésünk­ a police.hu-n és a Heol.hu-n, valamint 120 bemutató a közösségi médiában. 

Összegzés és jól megérdemelt elismerés

Erdélyi Róbert közölte, a vármegyei baleset-megelőzési bizottság a területi testületekkel együtt 2024-ben 18 kampányt hirdetett meg, s 254 programot szervezett szűkebb hazánkban együttesen 31 ezer állampolgár részvételével. Vármegyénk az Év Iskola Rendőre címet is kiérdemelte. A hevesi VMBB a Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja (MÁÉSZ) keretében végzett színvonalas tevékenysége elismerésül díszoklevél és emlékplakett kitüntetésben részesült. 

(Főoldali képünk illusztráció, fotó: Mészáros János / Új Néplap)
 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában