2025.01.27. 07:30
Kiszállt segíteni az M3-ason, csak méterekre kerülte el a baj
Tömegbaleset lett egy utóléréses esetből az M3-ason. A második ütközés előtt kiszállt egy sofőr, hogy segítsen nekik.
A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) egy utoléréses balesetet követő perceket mutatott be a közelmúltban, a helyzet kishíján tragédiával végződött. Mindkét sérült jármű a belső sávban állt az M3-ason, az emberek pedig az autóban maradtak.

Forrás: MKIF Facebook
– A forgalom a sérült járműveket kerülgetve, megtévesztő nyugalommal, lassan csordogál. Egy autós félrehúzódik a leállósávra, és gyalogosan elindul a hátsó sérült autó felé. Gyanús, hogy épp az a szándéka, hogy az autóban ülőnek jelezze, hogy ez így nem lesz jó, ki kellene szállni. Mindezzel „csak” az volt a baj, hogy néhány pillanaton belül sokkoló baleset következett be, a gyalogosnak pedig néhány méteren múlt az élete: egy figyelmetlen, nagy sebességgel érkező autós csapódott a veszteglő járműbe, éppen az orra előtt. A balesetben egy fő sérült meg könnyebben, de súlyos tragédiával is végződhetett volna! – hívta fel a figyelmet az autópályakezelő.
Mint írják, az M3-ason történt eset több ponton is tartalmaz tanulságokat:
- A járművek a belső sávban álltak meg és ott is maradtak. – Ha az autó műszaki állapota lehetővé teszi, legyen az első dolgunk, hogy a leállósávra manőverezünk.
- Az érintettek a baleset után az autóban várakoztak. – Óriási hiba, az egyik legnagyobb, amit elkövethetsz az autópályán! Az autót minél előbb hagyd el, és húzódj a szalagkorlát mögé, helyezd magad biztonságba, ha esik, ha fúj!
- Gyalogosan elindulsz az autópályán segíteni, mert biztonságosnak „tűnik”.
– Mindig győződjünk meg róla, szükség van-e segítségre, ajánljuk is fel azt, illetve értesítsük a mentőket, a rendőrséget. De mindezt úgy, hogy ne okozzunk újabb veszélyes helyzetet! A saját testi épségünket vagy életünket ne kockáztassuk, mert sokszor nagyobb baj lehet belőle, mint a már megtörtént eset. Ha megállunk segíteni, akkor amennyire lehet húzódjunk le, az autóból láthatósági mellényben szálljunk ki és a lehető legbiztonságosabb úton, módon közelítsük meg a segítségre szorulókat!
Végül a videót és a hozzászólásokat is eltávolították, mert sok volt az oldal szellemiségével össze nem egyeztethető, sértő és durva komment.