Megdöbbentő

2025.02.28. 12:27

Brutális, amit ebben a hatvani köztéri wc-ben csináltak

Egy fiatalkorú és büntetett előéletű társa rabolta ki a hatvani köztéri illemhely pénzautomatáját. Az elkövetők testi erővel tépték ki a falból a szerkezetet, amelyet később a Zagyva-parton szétvertek, majd a folyóba dobtak.

– Nyilvános illemhely pénzkazettáját lopta el Hatvanban egy helyi fiatalkorú és büntetett előéletű társa. Az Egri Járási Ügyészség mindkettőjükkel szemben vádat emelt. Az eset tavaly április 18-án történt. A két vádlott akkor találkozott egymással a városban. Az éjjeli órákban egyiküknek az az ötlete támadt, hogy szerezzenek pénzt a kései napszakban már csekély forgalmat bonyolító köztéri WC-ből, a kondipark mellett. Ennek megfelelően bementek az illemhelyre, ahol a falba csavarokkal rögzített automatát testi erővel kiszakították, majd azt közösen a közeli Zagyva-partra vitték. Itt addig ütötték és rúgták a szerkezetet, amíg sikerült kifeszegetni belőle az 5000 forint aprót tartalmazó pénzkazettát, melyből a pénzt magukhoz vették, a megrongált acéldobozt pedig bedobták a folyóba – nyilatkozta lapunknak Dr. Konkoly Thege László a Heves Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője.

Fiatalkorú és társa fosztotta ki a hatvani köztéri illemhelyet 5000 forintért.
Fiatalkorú és társa fosztotta ki a hatvani köztéri illemhelyet 5000 forintért.
Forrás: Magyarország Ügyészsége

5000 forintért hatalmas kárt okoztak

A rongálással a terheltek a helyi szolgáltató vállalatnak 381.000 Ft kárt okoztak. 

A vádiratban szerepel, hogy a fiatalkorú vádlott a megelőző napokban kétszer is betört egy hatvani házba, ahonnan sampont, tusfürdőt, és – egyebek mellett – egy fűkaszát tulajdonított el. A járási ügyészség ennek megfelelően a fiatalabb elkövetőt kétrendbeli üzletszerűen és dolog elleni erőszakkal elkövetett lopással, míg 22 éves társát egy rendbeli lopás vétségével vádolja. A vádirat arra tartalmaz ügyészi indítványt, hogy a bíróság a büntetlen előéletű fiatalkorúval szemben közérdekű munkát szabjon ki, a jelenleg is börtönben lévő társát pedig ítélje végrehajtandó szabadságvesztésre, egyben kötelezze őket kártérítésre, valamint a bűnügyi költségek megfizetésére. 

Az illemhely kamerája által készített felvételen az egyik elkövető látható a helyszínen.

Ahogy korábban már beszámoltunk róla, egy gödöllői férfi lovasított meg két drótszamarat Hatvanban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában