Hihetetlen

2025.02.17. 16:46

Családi terror Heves mellett: virág helyett machetével mentek rokont látogatni

A tettest a rendőrség később őrizetbe vette és kihallgatta. Ennek során a gyanúsított mindent bevallott.

A múlt héten állította bíróság elé a Hevesi Járási Ügyészség azt a fiatal kora ellenére már visszaesőnek minősülő, többszörösen büntetett előéletű 24 éves férfit, aki január 9-én egymást követően több bűncselekményt is elkövetett Átányban – közölte dr. Konkoly Thege László, sajtószóvivő ügyész. A gyanúsított még reggel elhatározta, hogy meglopja a faluban lakó unokatestvérét. Azt tervezte, hogy akár fenyegetés árán is elviszi a nő lakásából azt a mélynyomó hangszórót, amit már előzőleg kinézett magának.

Ennek megfelelően délelőtt belopózott egy ismerőse lakásának hátsó szobájába, ahonnan ellopott egy bozótvágó kést, melyet a markában tartva átment az asszony közeli házához. Itt vadnyugati stílusban berúgta a bejárati ajtót, majd elindult a mélynyomó felé, ám ekkor szembe találkozott a sértettel, aki a kisfiával együtt a lakásban tartózkodott. Rokona kérdőre vonta a férfit, hogy mit művel a házában, mire a gyanúsított magasra emelte a machetét, mint aki a hangszóróért akár ölni is képes. A nő erre rémülten meghátrált, féltve a saját, és gyermeke testi épségét. A betolakodó ezután szó nélkül magával vitte a 10 ezer forint értékű mélynyomót, melyet röviddel később áron alul eladott.

A tettest a rendőrség később őrizetbe vette és kihallgatta. Ennek során a gyanúsított mindent bevallott, a lopott dolgok pedig végül visszakerültek a tulajdonosaikhoz. A járási ügyészség a bozótvágó elvitele kapcsán lopás vétségével, míg a hangszóró eltulajdonítása kapcsán erőszakkal és felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés bűntettével, valamint minősített rablás bűntettével vádolta a terheltet.

A gyorsított eljárásban a bíróság – az ügyészi indítványnak megfelelően – nyolc év fegyházra és nyolc év közügyektől eltiltásra ítélte a rablót, akinek így le kell töltenie a korábbi, próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetését is. Az ítélet a tárgyaláson jogerőre emelkedett, annak végrehajtása jelenleg folyamatban van.

Főoldali képünk illusztráció, forrás: Bors

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában