2025.02.27. 09:24
Az lett a veszte a rózsaszentmártoni férfinak, hogy megölelte a barátját
A február utolsó hetében zajló büntetőperek között szemezgetve találtunk olyat is, amit első fokon nem valamelyik járásbíróság, hanem az Egri Törvényszék tárgyal. Azért van ez, mert az életellenes bűncselekmények már elsőfokon is a törvényszékek hatáskörébe tartoznak.
Gondatlanságból elkövetett emberölés a vád, annak is a vétségi alakzata Cs. N. ellen. A tett, az ölési szándék hiánya ellenére is életellenes volt, a sértettje pedig valóságosan is meghalt. Erről tanúskodik a Heves Vármegyei Főügyészség vádirata.

A szándék nem irányult ölésre, de a tett életellenes volt
A váddokumentum leegyszerűsítve az alábbiakat tartalmazza: Cs. N. baráti viszonyban állt a sértettel. A vádlott és a sértett egymás társaságában presszóban italozással töltötték az időt. Idővel mindketten ittas állapotba kerültek, köztük szóváltás alakult ki, végül távoztak a presszóból.
Később a terhelt megjelent a sértett lakóháza előtt, és ott várta őt. Megérkezését követően a sértett – békülékenysége jeléül – meg akarta ölelni a vádlottat, aki előbb eltolta. Az újabb öleléssel próbálkozó barátját Cs. – testi sérülés okozásának szándéka nélkül – eltaszította magától.
A vádirat rögzíti, hogy a lökés hatására az ittas állapotban lévő sértett hátratántorodott, és a fejét az ingatlana előtti kerítés betonalapzatába ütve hanyatt esett, melynek következtében eszméletvesztéssel járó, életveszélyes koponyasérülést szenvedett.
Az esetet követően a sértettet kórházba szállították, azonban az elszenvedett sérülés következményeként életét vesztette. A vádlott cselekménye és a bekövetkezett halálos eredmény között közvetlen ok okozati kapcsolat áll fenn.
Mint jeleztük az életellenes cselekmények első fokon a törvényszékekre tartoznak. Bár halálos végű volt az a 2018-as eset, amikor egy kisgyerek a szomszéd telken lévő kiásott, vizet nem tartalmazó kutak egyikébe beleesett, ott beszorult és megfulladt. Ebben az ügyben a Hatvani Járásbíróság tartott előkészítő ülést és hozott is ítéletet, mint azt megírtuk.
Portálunk kérdésére a járásbírósági határozattal kapcsolatban Hoszné dr. Nagy Tímea bíró, az Egri Törvényszék sajtószóvivője a jogerős ítéletről az alábbiakat közölte. "A Hatvani Járásbíróságon halált okozó, foglalkozás körében elkövetett, gondatlan veszélyeztetés vétsége elkövetése miatt a bíróság 2025. február 24. napján előkészítő ülést tartott, amelyen ítélet hirdetésre került sor. A bíróság a vádlottat bűnösnek találta foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségében, ezért őt a bíróság egy év szabadságvesztésre ítélte, s a szabadságvesztés végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette.
A szabadságvesztést annak végrehajtása esetén fogház fokozatban kell végrehajtani, melynek esetére a bíróság megállapította, hogy a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontja a büntetés kétharmad részének kitöltését követő nap. A bíróság kötelezte a vádlottat, hogy az Egri Törvényszék Gazdasági Hivatala külön felhívására fizessen meg az államnak 240 ezer forint bűnügyi költséget. A bíróság megállapította, hogy 364.500,- forint bűnügyi költség az Állam terhén marad."