Védekezés

2025.03.27. 17:22

Egerben volt, akitől zárt tárolóból lopták el – így védd meg a bringádat a tolvajoktól!

Tavasszal, nyáron az is bringára pattan, aki télen inkább buszozik, vagy autóba ül. A kerékpárlopások is gyakoribbá válnak ilyenkor.

Az utóbbi időben egyre több kerékpárt lovasítanak meg Heves vármegyében is. Többször adtunk mi is hírt kerékpárlopásokról, most pedig megkérdeztünk bicikliseket, hogy milyen módon védekeznek a kerékpártolvajok ellen.

Bikesafe regisztrációval könnyebben visszakaphatjuk biciklinket kerékpárlopás esetén
Bikesafe regisztrációval könnyebben visszakaphatjuk biciklinket kerékpárlopás esetén
Forrás: Huszár Márk/Heol.hu

Egy egri férfi elmondta, hogy ő nagyon igyekszik vigyázni a bringájára.

– Szerintem Egerben nincs igazi kultúrája a kerékpározásnak. Ezért is veszélyes rajta közlekedni. De nyugodtan otthagyni se tudom például egy üzlet előtt. Hacsak lehet, nem hagyom tartósan egy kerékpártárolóban. Ha ezzel megyek dolgozni, mindig a munkahely épületén belül helyezem el. Egyszer már ellopták a biciklimet, ami a lakóházam közös tárolójában állt. Pedig ott is le volt lakatolva, betonhoz rögzítve, de a láncot elvágta valaki. Azóta még jobban féltem. Az utcai lekötéshez is megvettem a legvastagabb láncot, amit találtam a kerékpár szaküzletben – részletezte a férfi.

Gócza Gábor egri ultrakerékpárost is megkérdeztük ebben az ügyben.

– Szerencsés vagyok, mert még soha nem loptak tőlem bringát. A legnagyobb veszteségem egy letört hátsó lámpa volt. Mivel túlnyomórészt edzésre használom a biciklim, így kerékpárzárra nincs szükségem, hazaérve pedig rögtön betolom a garázsba, így nem ejt kísértésbe senkit, akinek tolvajlási szándékai lennének – válaszolta Gábor, aki jelenleg nagyban készül a Biking Man Corsica versenyre, erről itt olvashatnak bővebben:

Nemrég írtuk, hogy egy hajléktalan kerékpárlopásokból akarta fenntartani magát. A kilenc kerékpárt ellopó férfi esetéről itt írtunk:

Egy 34 éves férfi pedig a lezárt kerékpárt ugyan nem, de annak kerekeit és a nyergét eltulajdonította egy lépcsőházból, írtuk korábban:

Ezt javasolja a rendőrség a kerékpárlopások megelőzésére

Megkérdeztük a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányságot a kerékpárlopásokkal kapcsolatban. 

– A jó idő beköszöntével bevásárláshoz, hétvégi túrákra, munkahelyi közlekedésre egyre többen veszik elő a bicikliket.  Sajnos nincs teljesen biztos megoldás, de ha néhány szabályt betartanak, jó eséllyel kerülhetik el, hogy az önöké legyen a következő ellopott kerékpár.  A kárérték meglehetősen változó, egyaránt kelendő a drága, több százezer forintot is meghaladó, illetve a kevésbé értékes kerékpár is – közölte kérdésünkre válaszolva a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata.

Elmondták, a tulajdonos tehet a legtöbbet értékei megóvása érdekében.

  • Javasolják, hogy mindig lakatoljuk le a kerékpárunkat, akkor is, ha csak öt percre szaladunk be a boltba, vagy postára. A tapasztalatok szerint sok lopás, az „éppen csak beugrottam a boltba valamiért” esetek következménye.
  • Válasszunk erős, vastag láncú, vagy komolyabb U-alakú lakatokat, még ha azok drágábbak is!  A tolvajok elsősorban azokat a bicikliket keresik, melyeket vékonyabb vagy egyszerű számzáras lakattal zártak le. Ezeket pillanatok alatt átvágják.
  • Figyeljünk arra is, hogy mihez „kötjük” a biciklit! Lehet erős a lakatunk, de ha egy könnyen elmozdítható oszlophoz, táblához, kerítéshez lakatoljuk, akkor hiába vásároltunk drága lakatot.
  • Keressünk forgalmas helyet, ahol sok a gyalogos, általában a nagy tömeg elriasztja a tolvajokat! Jobban járunk, mintha egy elhagyatott utcában hagyjuk a kerékpárt, ahol percekig háborítatlanul tevékenykedhetnek az elkövetők.
  • Sajnos a kerékpárok a saját házhoz, lakáshoz tartozó helyiségekben (pince, garázs, lépcsőház) vagy az udvaron sincsenek teljes biztonságban.  Sok kerékpárt betöréses lopások során tulajdonítanak el.  Ezért a figyelem, elővigyázatosság ugyanúgy érvényes a saját portán belül is.
  • Fontos feljegyezni a jármű egyedi azonosítóit (pl. típus, vázszám), érdemes fotót is készíteni a jól látható egyedi azonosítókkal (ismertető jegyek, sérülések, méret, szín, felszerelés)!  A kerékpárosok sok esetben nem ismerik a vázszámot, nem tudnak egyéb azonosítót közölni, így amikor a lopott biciklik megkerülnek, nehézkessé válik a tulajdonos részére történő visszaadás.
  • Érdemes a kerékpárokra  kevésbé feltűnő helyre, saját egyedi azonosítót is „kreálni”, ami alapján ezer közül is felismerhető lesz a biciklink. Jó ötlet az is, egy műanyag lapra felírni a nevet, telefonszámot, elrejteni a nyeregcsőben vagy kormánycsőben, így utólag könnyebben lehet azonosítani, ha előkerül az ellopott kerékpár.  
  • Regisztráltassuk kerékpárunkat a „BikeSafe” programban, amely a rendőrség számára is hozzáférhető és lopás esetén megkönnyíti a felderítést!

Elmondták, hogy a BikeSafe regisztráció lényege, hogy a kerékpárok adatai egy biztonságos, a rendőrség számára is hozzáférhető nyilvántartásba kerülnek. Ezáltal a biciklik egy esetleges bűncselekmény esetén visszakereshetőek, könnyebb a felderítésük, valamint visszajuttatásuk a tulajdonoshoz. A rendőrök rögzítik a kerékpár adatait – szín, típus, gyártó, gyártási szám, jellegzetességek – majd fényképfelvételeket is készítenek róla.

Felhívják a figyelmet, hogy ha mégis megtörténik a baj, minden esetben tegyünk bejelentést a rendőrségen (112).

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában