Borsodból Hevesbe

2025.03.26. 13:59

Egyre ütőképesebb a Heves vármegyében dolgozó rendőri állomány

Dr. Sulyok Tamás március 15-én a Sándor-palotában kilenc tábornoki kinevezést, illetve előléptetést adott át, Heves vármegye rendőr-főkapitányát dandártábornok rendfokozatba nevezte ki. Dr. Mecser Tamás Heves vármegyei rendőrfőkapitányt, aki korábban Borsodból igazolt Hevesbe előléptetését követően a heol.hu szerkesztőségében kérdeztük arról, hogyan értékeli a vármegyében folyó rendőri munkát, milyen térségünk bűnügyi, közbiztonsági helyzete.

Dr. Mecser Tamás 2022. szeptemberében Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyéből érkezett a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság élére. Rendőri pályájának csúcsaként a nemzeti ünnepen dandártábornoki kinevezést vehetett át a köztársasági elnöktől. Az ünneplésre nem maradt sok ideje, hiszen igencsak sűrű mostanában a rendőri munka.

Mecser Tamás dandártábornok, a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője.
Dr. Mecser Tamás dandártábornok, a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője volt a HEOL vendége.
Forrás:   Huszár Márk/Heol.hu

– Számos rangos kitüntetés birtokosa, gazdag életpálya az Öné. Mégis, hol foglal ezek között helyet a leguóbbi, dandártábornoki kinevezés?

– Aki valaha katona volt, vagy fegyveres szervnél dolgozott, annak igazán van jelentősége a tábornoki rendfokozatnak, hiszen ez a pályaív csúcsa. Tábornoki karba bekerülni az az elismerés, ami gyakorlatilag a legmagasabbak közé tartozik.  Ugyanakkor tábornok nincsen tábor nélkül. A Heves vármegyei kollégák, mindenki, aki a rendőrségen dolgozik, tagja a szervezetnek, tette lehetővé, hogy ezt az alkalmat megéljem. Különösen emlékezetes, hogy a család körében történt ez az esemény. Ez külsőségekben is teljesen más volt, mint bármely más jutalmazás, vagy elismerés. A Sándor-palotában katonai tiszteletadás mellett történik egy nagyon szép ünnepség keretében. Egy örök emlék, attól függetlenül, hogy egy nagyon komoly elismerés is.

–  Említette a tábort. Kettő és fél éve, hogy a Heves vármegyében vezeti a rendőrség munkáját, az azt megelőző időszak végig Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéhez kötötte, és sohasem titkolta, hogy a szíve csücske az a vidék. Hogy érzi magát itt nálunk Hevesben? Milyen csapat fogadta?
– Heves vármegye volt az egyetlen, ami nálam váltásként szóba jöhetett, mert előttem hazai területnek számít, hiszen Kazincbarcikaiként nagyon sok időt töltöttünk előtte is Egerben és a környék szeretete, ismerete megvolt. Természetesen másabb, mint Borsod vármegye, nehézségeivel, saját adottságaival, de egy olyan csapat fogadott, akik nagyon jól tudnak dolgozni, jó szakemberek. Van összehasonlítási alapom, így bízvást mondhatom, az ország bármely részén megállnák és meg is állják a helyüket az itteni rendőrök. Így indult a közös utunk 2022 szeptemberében.

– Fogalmazhatunk úgy, hogy második otthont kapott Heves vármegyével?
– Igen, sokat tartózkodom itt. Nyári időszakban, tavasztól őszig a családommal is sok időt töltünk a városban. Az addigi életemet nem akartam fölszámolni. Valahol jó is egyébként, mert így teljesen független tudok bárkitől, bármitől lenni és objektíven tekinteni mindenre. Nincsenek olyan kapcsolatok, személyes kötődések, amik bármiben szubjektív irányba elvinnék a gondolataimat. Ez a vármegye megérdemli, hogy jó rendőrsége legyen és odaadással szolgáljuk.
– Úgy fogalmazott, hogy más terep, más adottságok nehezebb vagy könnyebb, mint a borsodi volt.
– Összehasonlíthatatlan, hiszen Borsodban nagyon sok és súlyos cselekmény történik. Itt tömegével vannak jelen a kis kárértékű vagyon elleni bűncselekmények, amik az emberek hétköznapjait negatívan befolyásolják. Ezen cselekmények az ügyfeldolgozó kapacitásunkat jelentősen próbára teszik. Leterheltek a kollégáim és ebből a helyzetből kell eredményt produkálnunk. Mindamellett pedig Borsod megye méretéből adódóan jóval komolyabb tartalékokkal rendelkezik. Hevesben a kisebb létszámból sok ügyre lényegesen nehezebb feldolgozó kapacitást kiállítani, mint egy olyan vármegyében, ahol a rendőri erő nagyobb.

– Ezek szerint akkor akad tennivalója. Úgy fogalmazott egy korábbi interjújában, hogy bárhonnan másik helyre került, nem hagyott lezáratlan ügyet Hevesben is ezt követi?
– Heves vármegyében a bemutatkozóm elég sajátosra sikerült. 2022. szeptember elsején érkeztem és egyből egy olyan ügybe futottunk bele, ami egy gyanús eltűnés volt Gyöngyösön. Amikor átnéztük a keletkezett anyagokat, úgy döntöttünk, hogy nem egyszerű eltűnésként kezeljük, hanem életellenes bűncselekményként. Kicsit a múltam utánam nyúlt, hiszen már másnap az ország több megyéjéből segítséget kaptunk, kollégák érkeztek és sikerült ezzel a
csapattal, nagyon komoly stábbal a munkatársaimnak elérni azt, hogy két hét után megtaláltuk a sértett holttestét és a két elkövetőt bíró elé tudtuk állítani. Egyébként ezt az ügyfeldolgozási metodikát azóta több életellenes cselekménynél is használták. Azaz koncentráltan, nagy erővel a szakma, mondhatom, hogy kiválóságait összeszedve egy megyében közösen feldolgozva az ügyet.
– Ezzel a belépővel, akkor azonnal kivívta az állomány tiszteletét?
–  Ezt nehéz megítélni. Az eredményt nem én, hanem az ügyben dolgozók hozták. Bízom benne látják, közülük érkeztem. Nem vagyok született vezető, én végig jártam a ranglétrát és magam is megtapasztaltam, mit jelent az éjszakázás, mit jelentenek a kompromisszumok, mit jelent az a fáradtság, amikor napok óta talpon van az ember. Többször is elmondom és kollégáim már lehet, hogy unják is, azt kérem tőlük, hogy az embereket tiszteletben tartva dolgozzanak. Minden pillanatban szem előtt tartva, hogy az egyetlen tartalékunk az, ami a társaink fejében, hozzáállásukban van. Bízom benne, hogy ez vissza is köszön az eredményekben, abban, hogy szívesebben dolgoznak itt. Talán ez is hozzájárul ahhoz, hogy az előttünk álló éves értékelő értekezletünkön szép eredmények köszönhetnek vissza. 2021-22-ben többen távoztak a testületből, mint amennyien érkeztek. 2023-ban ez már négy fővel pozitív volt, a tavalyi évben pedig ennek a tízszerese érkezett. Ez azt jelenti, hogy erősödött az állomány. Erősödött, de még így is van mit tenni a kollégáknak és nem unatkoznak. Bízom abban, ha azt érzik, hogy fontosak
és megkapják a tiszteletet, az vissza fog köszönni.


– Mekkora most a megyében rendőri létszám, illetve van-e még létszámhiány?
–  1115 fő a vármegye összlétszáma, és 91 százalékos a feltöltöttségünk, ami országosan is jónak mondható. Innen is üzenjük, hogy a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányságon szeretettel várják főleg a fiatalokat. Utánpótlásra szükségünk van és aki azért ezt a pályát választja, egy élethosszig tartó útra tud rálépni, amiben nem biztos, hogy vagyonos ember lesz, de egy tisztes megélhetése, egy elismert munkája lesz. Ha akar, tud haladni, tovább tanulni, amiben támogatjuk és gyakorlatilag minden út megnyílhat előtte a pályán. 
– Feladat pedig van bőven, hiszen most nem múlik el nap anélkül, hogy ne számolnánk be egyegy újabb drogtanya felszámolásáról. Ez az egyik legnagyobb feladatuk most, mik azok a
területek, amire leginkább koncentrálnak?
– Az egész országban egy nagyon erős fellépés indult meg az új pszichoaktív anyaggal kapcsolatos jelenség kapcsán. Látni kell, hogy egy össztársadalmi probléma mindenütt jelen van és ebben próbálunk minden jelzésre, minden információra reagálni. Valahol az, hogy a lakosság látja, hogy ilyen kemény és erős a fellépés, meghozza azt is, hogy több információ jut hozzánk. Úgy érzem és tapasztalom, hogy ilyen társadalmi támogatottsága még egyetlen
rendőri intézkedéssorozatnak sem volt. Kivétel nélkül mindenki mögé tud állni. Közlekedési akciót ezerféleképpen ítélnek meg az emberek, de ennél egyértelmű az akarat és a közös cél, hogy elejét vegyük ennek a jelenségnek. Emellett viszont arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy nekünk nem csak ez a dolgunk. Akitől elviszik a kerékpárját, akit megvernek, bármilyen cselekmény történik a sérelmére, ugyanazt az erőt kell éreznie és ugyanazt a hozzáállást, mint amit itt tanúsítunk, hiszen az adott egyénnek az ő baja a legfontosabb. Nekünk az alapfeladatoktól nem szabad eltekinteni. Minden tisztelet a kollégáimé, hiszen két hete ténylegesen éjt nappallá téve dolgoznak. Nincs hétvége, nincs hétköznap, nincs este, nincs éjszaka, talpon vannak és azok az eredmények, amiket elértek az országban is az elsők közöttiek.

– Itt Heves megyében melyek azok a területek, amik ilyen tekintetben gócpontnak tekinthetők?
Mindenütt jelen van ez az új pszichoaktív szer, de leginkább érintett az Egri Rendőrkapitányság, a Gyöngyösi Rendőrkapitányság és a Hevesi Rendőrkapitányság vonzáskörzete. 

Mecser Tamás szavai szerint az emberek közösnek érzik a célt

–  Ezt a társadalmi hozzáállást, amit említett, gondolom erősíti egy-egy ilyen eset, ami Somogyban történt. A fonói kettős gyilkosság, ez biztos még jobban érezhető a napi munkájukban, hogy ilyenkor még inkább a lakosság besegít, vagy már megváltozik esetleg a hozzáállás?
– Igen, a megváltozott hozzáállás érződik, információkkal többen és másként látnak el bennünket. Ebben az esetben nem az a fajta hallgatás a jellemző, hogy „nem akarok belekeveredni”, hanem inkább azért jönnek elő nevek, járművek, mert közösnek érzik polgáraink a célt. Jobban odafigyel mindenki a környezetére. Az, hogy az információk egy része valós vagy nem, az az ellenőrzések után derül ki. Több esetben azt állapítjuk meg, hogy akit kereskedőnek vagy fogyasztónak tartanak, az ténylegesen nem az. Most az is látszik, hogy ebben a témában mindenki egyszeriben kicsit szakértővé vált. Ezt a helyzetet próbáljuk objektíven kezelni, hiszen sokszor rámondják valakire hogy drogos, de ez nem igazolódik vissza. Amit látni kell, hogy főleg kistelepüléseken a dohányboltok környéke átalakul egyfajta csoportképző hellyé, ami korábban nem volt jellemző. Ott őgyelegnek olyan személyek,
akiknek éppen nincs semmi dolga. Tisztes emberek dolgozni mennek, munkából jönnek haza, ezeket az egyéneket látják, ez biztonságérzetüket befolyásolja. 

– Indul a turistaszezon, ami Egerben azért különös, kiemelt fontosságú ágazata a gazdaságnak is, meg gondolom ez a rendőrségtől is más hozzáállást kíván ilyenkor. Hogyan készülnek, készülnek erre a szezonra? 
– Ahhoz képest, hogy mekkora az idegenforgalma Egernek, a vármegyének, ahhoz képest a turistákat nagyon jól és tényleg korrektül lehet kezelni. Azon kívül, hogy jelentősen megnövekszik a közterületi jelenlét nem jelent ez a feladat sokkal nagyobb terhelést. A bűncselekményi kategóriát el nem érő jogsértések azért jelen vannak, többet kell intézkedni. Az itt élők biztonságát alapvetően nem befolyásolja a turista időszak. Csak érdekesség képpen,
egy borvidéken az ember arra gondol, hogy az alkoholfogyasztás biztosan nagymértékben jelen van a gépjárművezetők körében is. Azt tapasztaljuk, hogy ez nem feltétlenül igaz. Legutóbb volt egy olyan ellenőrzés, amikor közel 400 főt ellenőriztek egy szórakozó időszak lezárta után, és egyetlen egy ittas vezető volt közöttük. Az látszik, hogy a társadalom és a lakosság egy része szabálykövető, főleg, hogyha az alkoholról van szó. 

Dr. Mecser Tamás 1988-ban kezdte pályafutását a Kazincbarcikai Rendőrkapitányságon nyomozóként. Elvégezte a Rendőrtiszti Főiskolát, majd a Janus Pannonius Tudományegyetemen jogászként szerzett diplomát. Dolgozott az Edelényi és a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság vezetőjeként, majd a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyetteseként, napjainkban pedig a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője. Korábban megkapta a rendőr ezredesi és a rendőrségi főtanácsos, valamint az „Év Rendőre” címet, és átvehette a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést. 2024-ben Kazincbarcika Város Önkormányzata Pro Urbe Kazincbarcika díjat adományozott a rendőrfőkapitánynak.

– Kicsit, hogyha távolabbra megyünk ettől a konkrét témától, milyen rendőrséget szeretne látni egy pár év múlva, ha visszatekint majd, hogy milyen lett a Heves vármegyei állomány, vagy a Heves vármegyei rendőrség?
– Én mindenképpen azt szeretném, hogy a szervezetben minden vezető maga mögött ki tudjon építeni második, harmadik vonalat a tehetséges kollégákból. Nem jó vezető és a szervezet sem jó, ha pótolhatatlan emberekben gondolkodik bárki. Szeretném, ha fiatalodna az állomány és a mostani 40 éves átlag életkorról lentebb mennénk. Úgy kellene működni, mint egy „sportklub”, ahol vannak a juniorok, van az erős csapat és ott vannak a szeniorok, akik segítenek. Feltöltött legyen az állománytábla, hogy reagálni is tudjanak azonnal az eseményekre és ne menjenek el semmi mellett, amiben intézkedni kell. Legyenek eredményesek, hiszen ezt várják el tőlük. Ne statisztikai számokban gondolkozzanak, hanem empatikusan mindig az embert látva. Ez lenne a legfontosabb.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában