Brutális

2025.04.12. 06:55

Miséről hazatérő apósát gyilkolta meg kegyetlenül a jászsági férfi

Brutális gyilkosság történt Heréden. Egy férfi apósgyilkosságot követett el.

A jászsági férfi munkahelyén, a Hatvani Konzervgyárban ismerkedett meg Cs. Imre nevelt lányával. Összeházasodtak, s a nő nevelőszüleinél éltek Heréden. Sekélyes volt az életük, hiszen nem voltak nászúton, nem jártak szórakozni, csak dolgoztak. Elhangzott a bíróságon, hogy a fiatalasszony nem szerelemből ment férjhez, s kijelentette: igazából nem szeretett sehol sem végigmenni az utcán az urával. A férfi gyakran italozott és akkor agresszívvé vált. Cs. Imrééknél elég gyakoriak voltak a veszekedések. B. szerint ifjú neje nagyon sokszor nem úgy viselkedett vele, ahogy azt elvárta volna tőle. A nő és a nevelőanyja viszont a férj kötekedő természetét hozták fel érvként. Elmondták, többször az apósát is megtámadta apósát, ez vezethetett végül az apósgyilkossághoz.

A férfi az apósgyilkosságot egy konyhakéssel követte el (illusztráció)
A férfi az apósgyilkosságot egy konyhakéssel követte el (illusztráció)
Forrás:  Shutterstock

A vádlott a bűntény előtt egy hónappal felmondott a munkahelyén, távozott Herédről, s napokig a hatvani vasútállomáson tengődött. November 8-án úgy döntött, felkeresi az apósát, hogy kibéküljön vele. Azt hitte, ha ő megbocsát neki, akkor a házassága is helyreállítható.

Az udvari vécében várta meg a miséről hazatérő Cs. Imrét. Utánament a lakásba, de az idős ember elkergette. Kivette a szekrényből a 17 centiméter pengéjű konyhakést, s rátámadt az öregre. Elrántotta annak görbe botját, a vágószerszámmal átszúrta a combját, a kést többször a mellkasába döfte, majd az ágyneműtartóból kivett 25 ezer forintot. Ezután Budapesten és Hatvanban lődörgött, végül az apja tanácsára feladta magát a rendőrségen.

Az apósgyilkosság elkövetőjével szemben az ítélet a terhelt és védője fellebbezése miatt első fokon nem emelkedett jogerőre.

Furcsa indítékú bűntény ügyében hirdetett ítéletet a Heves Megyei Bíróság büntetőtanácsa – közölte a Heves Megyei Hírlap az 1995. április 6-i számában. A bíróság a 25 éves B. Mihályt bűnösnek mondta ki aljas indokból elkövetett emberölés és kifosztás bűntettében. A vádlott ugyanis 1994. november 8-án brutálisan megölte az apósát, Cs. Imrét. Halmazati főbüntetésül őt 12 évi fegyházbüntetésre ítélte, mellékbüntetésül nyolc évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában