Előkészítő ülés

2025.04.18. 07:09

Bicskával szúrt, mert ököllel kevés volt a féltékenységi bunyóban

Az elsőrendű vádlott bicskával "fűszerezte" a verekedést, az a férfi, akinek a tárgyalását egy előkészítő üléssel kezdi az Egri Törvényszék. Életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt áll az elsőfokú bíróság előtt, de vádlottként lesz ott a verekedés másik résztvevője is.

A Heves Vármegyei Főügyészség vádiratából kiderül: a terheltek egy sörözőben tartózkodtak, ahol L. N. a barátnője, a másodrendű vádlott a perben tanúként megidézett férfi társaságában szórakozott, de inkább italozott. Utóbbi volt az oka annak, hogy a vádlott bicskával szúrt, ami záróra után, éjfél körüli következett be.

Bunyó közben bicskával szúrt a kocsma előtt
Bunyó közben bicskával szúrt a kocsma előtt (illusztráció)
Forrás: Vajda János / Észak-Magyarország

Verekedtek, majd a vádlott egy 15 centis pengéjű bicskával szúrt

A zárórára egyaránt ittas állapotba került két vádlott között a söröző előtti  közterületen – szóváltást követően – verekedés alakult ki, amelybe másodrendű vádlott  oldalán bekapcsolódott a tanú is. "Szépen" és kölcsönösen ütlegelték egymást, majd  az elsőrendű vádlott a ruházatából egy megközelítően 15 centiméter pengehosszúságú bicskát vett elő, és  azzal közepes erővel két vágást ejtett a II. rendű vádlott fején, illetve egy szúrást a  törzsén. A szurkáló vádlott a szúrást követően távozott a helyszínről.  

A főügyészségi irat rögzíti: 

a II. rendű vádlott 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Az I. rendű vádlott a  verekedés során 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Most mindketten a bíróság előtt állnak. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában