2025.04.17. 09:52
Felrángatták a nőt a káli buszra, ami ezután jött, mindenkin életre szóló nyomot hagyna
A nő beteg volt, még az önellátásban is segítségre volt szüksége. A férfi elrabolta, és arra kényszerítette, hogy kolduljon.
A Heves Vármegyei Főügyészség vádat emelt az ellen a férfi ellen, aki elrabolta, majd külföldön kéregetésre kényszerítette élettársát, tudtuk meg dr. Gubala Ádám Miklós sajtószóvivő ügyésztől.

Forrás: Frank Yvette/Délmagyarország
A vád szerint a férfi és a nő közel öt éve élettársak. A sértett gondnokság alatt áll, valamint betegsége miatt az önellátásban is segítségre szorul. 2024. február 19-én a vádlott a sértett telefonját és személyes iratait magához vette, és közölte vele, hogy Budapestre utaznak. A sértett ez ellen tiltakozott, azonban a vádlott megöléssel fenyegette a nőt arra az esetre, ha nem tart vele.
Elrabolta élettársát, és kéregetésre kényszerítette
Dr. Gubala Ádám Miklós elmondta, a vádlott az élettársát a Kálba tartó buszra felrángatta, majd onnan vonattal Budapest érintésével Romániába utaztak. A külföldi tartózkodásuk alatt a sértett napi rendszerességgel kérlelte a vádlottat, hogy utazzanak haza, a vádlott azonban ilyen alkalmakkor rendszeresen bántalmazta a nőt, aki az állapota, a román nyelv és a helyismeret hiányában önállóan hazatérni nem tudott, teljes mértékben a férfira volt utalva.
Hozzátette, távozásuk észlelését követően a nő családtagjai telefonon próbáltak kapcsolatba lépni a sértettel, a vádlott azonban – ha fel is vette a sértett nála lévő telefonját – nem engedte, hogy élettársa a hozzátartozóival beszélhessen. A vádlott a telefonbeszélgetések alkalmával azt a téves információt adta a családtagok részére, hogy még Budapesten tartózkodnak. A rokonok a sértett felkutatása érdekében a fővárosba utaztak, majd egy telefonhívás során a vádlott azt közölte a sértett édesanyjával, hogy addig nem engedi haza a lányát, amíg nem fizetnek neki 500 ezer forintot.
A férfi külföldön a sértettet arra kényszerítette, hogy pénzt kéregessen az emberektől, ha pedig a nő ez ellen tiltakozott, a férfi bántalmazta őt. A koldulással megszerzett pénzt a sértettől élettársa erőszakkal elvette, és azt javarészt a saját étkezésére és szeszes italra fordította, fogalmazott a sajtószóvivő ügyész.
Hozzátette, a férfi európai elfogatóparancs alapján 2024. március 20-án került kézre. A főügyészség emberrablás bűntettével és kényszermunka bűntettével vádolja férfit, aki letartóztatásban várja a bíróság előkészítő ülését. A Heves Vármegyei Főügyészség a most benyújtott vádiratában mértékes indítványt tett arra az esetre, ha a vádlott az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról. Az ügyészség hat év szabadságvesztés és hat év közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta.