Tárgyalótermi előzetes

2025.04.18. 19:46

Üzleti leszámolás Hevesben: célzott lövésekkel ölték meg a férfit, esélye sem volt

A húsvétot megelőző nagyhéten se pihennek vármegyénk büntetőbíróságai. Tárgyalnak többek között előre kitervelten elkövetett emberölést, életveszélyt okozó testi sértés, és költségvetési csalás bűntette ügyekben. Ezek sorából a legdurvább cselekmény álljon itt elrettentő olvasmányként!

Az e heti tárgyalási jegyzékben szereplő perek sorában a legnagyobb tárgyi súlyú bűncselekményt, az előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettét – a Heves Vármegyei Főügyészség vádirata szerint – T. Gy. és  társai követték el. Tették ezt úgy hogy a terheltek és az áldozat egy építőipari vállalkozáson keresztül üzleti kapcsolatban álltak, de nemcsak ezt a legális tevékenységet űzték, hanem fiktív számlázzal is foglalkoztak.

A vád emberölés
Az emberölés, ha minősített eset, életfogytig tartó szabadságvesztéssel is járhat. A holtestet egy kocsi csomagtartójában találták meg

Az emberölés minősített esete akár életfogytig tartó fegyházzal is sújtható

A vádirat az ügyben négy vádpontot rögzít. Ezek lényege röviden: Az I. és II. rendű vádlottak építőipari kivitelezési munkák miatt kerültek üzleti  kapcsolatba a sértettel. A legális építőipari tevékenység mellett a vádlottak fiktív  számlázással is igyekeztek bevételt szerezni, amely tevékenységbe a sértettet is bevonták. A fiktív  számlázási tevékenység akadozása az I. és II. r. vádlottak, valamint a sértett között egyre mélyülő konfliktushelyzetet eredményezett, mindezt tovább fokozta, hogy mind a  vádlottaknak, mind a sértettnek egyéb tartozásaik, folyamatos anyagi nehézségeik is voltak. 

Előre kitervelték, hogyan fogják eltüntetni áldozatukat

Ezt a helyzetet a két terhelt úgy próbálta "megoldani" hogy elhatározták: a sértettet megölik, holttestét  elrejtik, mindezzel azt a látszatot keltve, hogy "üzlettársuk" a visszafizetendő összeggel  ismeretlen helyre távozott. A két férfi a magukkal vitt lőfegyverekkel, néhány méterről, több célzott lövést adtak le az áldozatukra, majd az életét vesztő sértett holttestét az autójuk csomagtartójába tették, azzal, hogy a férfi tetemét – adandó alkalommal – onnan eltüntetik, erre viszont már nem volt lehetőségük, mert a holttestet  felfedezték a gyöngyösi Kenyérgyár úton
A második vádpont az elkövetéshez használt sportpisztollyal kapcsolatos: a fegyvert és a töltényeket T. Gy. vásárolta a III. rendű vádlott társától. Az ügylet létrejöttében pedig a IV. rendű terhelt közvetített. A sportpisztoly és a töltények lőfegyvernek és lőszereknek minősülnek, tartásukra a résztvevők egyike sem rendelkezett hatósági engedéllyel. 
Itt azonban még nem ért véget a konspiráció, rögzíti a harmadik vádpont: annak érdekében, hogy a nyomozó hatóság az elrejtett lőfegyvert ne találja meg,  az I. rendű vádlott letartóztatása idején rejtjelezett üzenetet tartalmazó levelet küldött a VI.  rendű vádlottnak. A titkos üzenettel az I. rendű vádlott arra hívta fel a VI. rendű vádlottat,  hogy a fegyvert V. rendű vádlott közreműködésével azonnal vigyék el a rejtekhelyéről. A  titkos üzenetet a VI. rendű vádlott dekódolta – aki tisztában volt azzal, hogy T. Gy.  a lőfegyvert mire használta – az V. rendű terhelt a fegyvert saját lakhelyére szállította, ahol  a hatóság lefoglalta. Fegyvertartási engedéllyel persze az ötödrendű vádlott sem rendelkezett. 

Mindez azonban a fő vádponthoz - előre kitervelt emberölés - semmiség, ezért ugyanis akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában