2025.04.19. 07:00
Többen meghaltak a hevesi utakon
Az M3-ason rengeteg baleset van mostanában, ám mégsem itt történik a halálos balesetek többsége.
Még csak április közepén járunk, de már rengeteg halálos és súlyos baleset történt az utakon a Hevesben is. 2025-ben a halálos balesetek száma a tavaly első negyedévhez képest nőtt, a KSH adatai szerint, 2024-ben májusig három ember hunyt el.

Forrás: Agria Tv
Január elején egy autó szembe ment a forgalommal az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán, majd frontálisan ütközött egy másik járművel, a balesetet okozó nő a helyszínen életét vesztette.
A vármegye határtól nem messze egy anyukát és kislányát gázoltak halálra a 3-as főúton.
Az M3-ason Mezőkeresztes és Mezőkövesd között egy fiatal lány vesztette életét, és többen súlyosan megsérültek, mikor kiszállták a balesetet szenvedett autóból és egy arra közlekedő autó elgázolta őket.
A 21-es főúton tisztázatlan körülmények között letért az útról és az árokba hajtott egy kocsi mátraverebély közelében január közepén, egy férfi hunyt el.
Az egész országot megrázta a tarnabodi kisfiú halála, aki egy traktorból esett ki és hunyt el.
Összeütközött két személygépkocsi a 24-es főúton, Sirok közelében A baleset következtében az egyik jármű fennakadt a szalagkorláton.
Az egész országot megrázta a halálos baleset
Halálos baleset történt Hatvannál február 3-án. Két, az út mentén parkoló teherautónak ütközött egy kistehergépkocsi a 32-es főúton, Hatvan közelében, a 3. és a 4. kilométer között. A kisteherautó egyelőre tisztázatlan körülmények között ütközött neki két parkoló kamion pótkocsijának. A sofőr nem sérült meg a balesetben, ám a fiatal gyöngyössolymosi utasa elhunyt, akiről kiderült, a Gyöngyösi Kézilabda Klub kapusa volt.
Március közepén Eger és Kerecsend között a 25-ös főúton történt baleset, melyhez mentőhelikopter is érkezett.
Egy márciusi hajnalon balesetet okozott egy fiatal gyöngyösi férfi ,aki tolatás közben járművével nekiütközött egy másik, arra közlekedő személyautónak, majd annak egy harmadik autó is nekiütközött
Az M3-as autópálya 120-as kilométerénél, hanem a felújításon dolgozó egyik férfi halt meg március végén.
Összeütközött két személyautó Hatvan nagygombosi városrészén, a Lőrinci úton, a Gesztenye fasor közelében, a balesetben hárman megsérültek.
Súlyos baleset történt március végén, amikor Egy autó, melyben egy család utazott felhajtott a padkára, egy férfit újra kellett éleszteni.