Kár volt

2025.04.11. 06:50

Összeverte gyermekei édesanyját, de nem érte be ennyivel a dél-hevesi férfi

Bántalmazta volt élettársát egy fiatal férfi, aki a tiltás ellenére megkereste a nőt. A távoltartási végzés be nem tartása elzárást ér a bíróságon.

Egy Heves melletti kistelepülésen annak ellenére ment el volt párjához egy férfi, hogy a bíróság már megelőző távoltartási végzést hozott vele szemben. A 30 éves férfi a volt élettársát megvárta az utcán, szóváltást követően pedig bántalmazta is, gyerekei anyja pedig könnyű sérüléseket szenvedett, mondta el a heol.hu-nak Soltész Bálint. Hozzátette, a rendőrség a helyszínen elfogta, előállította, majd őrizetbe is vette a férfit a távoltartás megszegése miatt. A bíróság tettéért 15 nap elzárásra ítélte a férfit.

A távoltartási végzés be nem tartása elzárást eredményez
A távoltartási végzés be nem tartása elzárást eredményez
Forrás: Shuterstock

Soltész Bálint, a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője idén januári podcast adásunkban beszélt az áldozattá válásról és a távoltartásról is. Kapcsolati erőszak esetén fontos, hogy ezeket kellő időben bejelentsék. Olyan nem történhet meg, hogy a 112-es hívóra beérkező segélykérő telefonhívásra nem megy ki rendőr és nem teszi meg az adott pillanatban szükséges intézkedéseket a helyszínen. Nem kell ahhoz vérnek folynia, hogy a rendőr intézkedjen. Ha arra utaló jel van, hogy bántalmazás történt, nem feltétlenül fizikai, hanem az emberi méltóságot súlyosan sértő bántalmazás, vagy esetleg olyan megalázó erőszakos magatartás is felmerülhetett, akkor természetesen megvalósult egy bűncselekmény is, megteszik az intézkedéseket is a helyszínen. A kapcsolati erőszak jelentős részében 80 százalékban nők az elszenvedői. Ideiglenes megelőző távoltartást rendelhetnek el a helyszínen a rendőrök, amelynek nem feltétele a megtörtént bűncselekmény, a súlyos és közvetlen veszélyhelyzet feltételezése is elég. Az ideiglenes megelőző távoltartás 72 órára vonatkozik. Ilyenkor köteles elhagyni az ingatlant a bántalmazó fél, majd a bíróság 30, illetve 60 napig érvényes megelőző távoltartási végzést hoz. Tavaly egyébként a rendőrök a helyszínen 30 ideiglenes távoltartási végzést hoztak Hevesben.

Mivel 72 órán belül általában nem oldónak meg a problémák, a bántalmazott félnek ilyenkor fel kell vennie a kapcsolatot a segítő szolgálatokkal. Ha többször is előfordul bántalmazási helyzet, kapcsolati erőszakról beszélünk. Érdemes keresni az Országos Kríziskezelés Információs Telefonszolgálatot (06-80-20-55-20), amelyen a kimenekítéstől kezdve az ideiglenes elhelyezésig bármiben tudnak a szakemberek segíteni, de ugyanúgy lehet fordulni a családsegítő szolgálathoz is. A gyerekeknek a fecskefészek elnevezésű programmal segítenek feldolgozni a párkapcsolati erőszak okozta traumát.

A 2009. évi LXXII. törvény taglalja a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló rendelkezéseket.

5. § (1) Az ideiglenes megelőző távoltartás, valamint a megelőző távoltartás átmenetileg korlátozza a bántalmazó tartózkodási szabadságát, a tartózkodási hely szabad megválasztásának jogát, szülői felügyeleti jogát, valamint gyermekével való kapcsolattartási jogát.

(2) Akivel szemben ideiglenes megelőző távoltartást, illetve megelőző távoltartást rendeltek el, a távoltartás hatálya alatt köteles

  • magát távol tartani a bántalmazottól,
  • magát távol tartani a bántalmazott életvitelszerű tartózkodására szolgáló ingatlantól,
  • magát távol tartani az ideiglenes megelőző távoltartó határozatban, illetve a megelőző távoltartó határozatban megjelölt más személytől,
  • és tartózkodni attól, hogy a bántalmazottal közvetlenül vagy közvetve érintkezésbe lépjen.

Haza sem mehet, aki ellen távoltartási végzést hoztak

A távoltartásra vonatkozó szabályok szerint lakóhelyen, munkahelyen, iskolában, templomban és máshol sem érintkezhet a távoltartott az áldozatával, de telefonon, levélben, emailben, más személy útján sem keresheti. A közös lakóhelyre sem mehet vissza a bántalmazó (tájékoztatást viszont kapnia kell az éjszakai szálláslehetőségekről a rendőrségtől, bíróságtól), ugyanakkor például a közös lakással kapcsolatos fizetési kötelezettségeit teljesítenie kell.

Az ideiglenes megelőző távoltartás akkor szűnik meg, ha az illetékes járásbíróság az ideiglenes megelőző távoltartás hatálya alatt meghozza a megelőző távoltartást, de akkor is, ha nem teszi meg 72 órán belül, valamint, ha büntetőeljárás keretében születik távoltartási végzés.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában