Horrortelep ebeknek

2025.05.30. 06:55

Ítélet született a kegyetlen állatkínzás ügyében – Dolly menedzsere a vádlottak padján!

Igen nagy, a szokásosat jóval meghaladó visszhangja volt egy gyöngyösön leleplezett állatkínzásnak. A fokozott sajtónyilvánosság oka, hogy az ügybe az ismert sztár, Dolly is belekeveredett. Az ebek tartására szolgáló telep egyébként a Dolly Kennel nevet viselte.

Csütörtökön tartott előkészítő ülést a Gyöngyösi Járásbíróság, ami végül ítélethirdetést is hozott. Ennek oka, hogy a vádlott, P. Rita, Dolly egykori menedzsere elismerte – az ügyészség által kiterjesztett –  módosított váddal egyező bűnösségét. Bár a történtek idején az egész magyar sajtón végigszáguldó horrorebtelep ügyének kibukásakor P. Rita nem akarta egyedül elvinni a balhét, a hozzáállása a jelek szerint mára megváltozott.

Ítélet született a kegyetlen állatkínzás ügyében – Dolly menedzsere a vádlottak padján!
Ítélet született a kegyetlen állatkínzás ügyében – Dolly menedzsere a vádlottak padján!
Forrás: Heol.hu

Dolly menedzsere egykor még azt mondta: az énekesnő mindenről tudott

A vádban foglaltaknak megfelelő beismerés történt tehát, valamint lemondás a tárgyalás jogáról, így ítélet születhetett. Erről Hoszné dr. Nagy Tímea, az Egri Járásbíróság elnökhelyettese, az Egri Törvényszék sajtószóvivője az alábbi tájékoztatást adta: 

A bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki 2 rendbeli állatkínzás vétségében (Btk 244. 1 bekezdés a., pont) és 3 rendbeli állatkínzás bűntetteben (Btk 244. 1. bek a., pont és 2. bekezdés a pont).

A sajtószóvivő elmondta azt is, hogy a vádat az ügyészség kiterjesztette annak ismertetésekor, a vádlott pedig – a módosított váddal egyezően – a bűnösségét beismerte.
– A bíróság a büntetésül kiszabott 2 év szabadságvesztést 3 év próbaidőre felfüggesztette. Ha el kell utóbb rendelni a végrehajtását, a fokozat börtön, és a feltételes szabadulás kedvezményéből a 2/3 letöltését követően a vádlottat nem zárta ki. A próbaidő időtartamára a vádlott pártfogó felügyelet alatt fog állni . Továbbá kapott 200 napi tétel pénzbüntetést is, egy napi tétel 1300 forint, a 260 ezer forint 20 havi, részletekben történő megfizetését engedélyezte a bíróság – összegezte a bírónő az ítélet lényegét.
Hoszné dr. Nagy Tíma kitért arra is, hogy a bűnjelről és bűnügyi költségről is rendelkezik az ítélet. A döntés nem jogerős, az ügyészség tudomásul vette ugyan azt, de a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

A vád szerinti beismerés egyébként azt is jelenti, hogy rögzíti az ítéleti tényállást, mi is történt ezen a horror állattartó telepen: a terhelt a telephelyén 35 különböző fajtájú kutyát tartott. Az immár elítélt vádlott az ingatlanán az ebek alapvető szükségleteit figyelmen kívül hagyva, ivóvíz nélkül, kommunális  hulladék és bomló állati tetemek között, valamint jelentős mennyiségű ürülékkel  szennyezett kennelekben tartotta azokat a kutyákat, amelyek a tartási körülmények  folytán megbetegedtek. 

Amikor az állattartó vádlott telephelyén a városüzemeltető munkatársai ellenőrzést  tartottak, megtalálták 10, az egészségkárosodástól szenvedő, elhanyagolt külsejű  ebet, amelyeket elszállítottak.  Ezeknek az állatoknak az egészségügyi problémái a vádlott magatartására  vezethetőek vissza, a vádlott ezen állatokkal való bánásmódja – ivóvízzel és  táplálékkal való ellátásuk hiánya, a szükséges orvosi kezelés biztosításának  elmaradása – alkalmas volt arra, hogy az állatok pusztulását vagy maradandó  egészségkárosodását okozza, illetve nekik különös szenvedést okozzon. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában