Meggondolatlan döntés

2025.06.12. 10:04

Kitört a pánik - bombariadó volt egy hevesi iskolában

Ijesztő telefonhívást kapott egy hevesi iskola igazgatója. A rendőrség kiürítette az intézményt, ugyanis bombariadó volt érvényben. Az ilyesfajta rémhírek nem újkeletűek, már az ezredforduló előtti években is többször esett meg hasonló.

Fény derült a hevesi bombariadó kiagyalóira. A rendőrség előtt már ismertté váltak az azon a napon történt bombariadó kitervelői, s az is, hogy miért tették – közölte Gulyás József rendőr őrnagy, a Hevesi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának a vezetője. 

Bombariadó Hevesben - kiderült kik tervelték ki
Bombariadó Hevesben - kiderült kik tervelték ki
Forrás: Bencsik Ádám / MW

Diákok tervelték ki a bombariadót

1996. október 4-én, pénteken, reggel negyed 8-kor egy női hang hívta fel telefonon a hevesi Eötvös József Középiskola igazgatóját, s izgatottan közölte: tudomása szerint egy bomba van elrejtve az épületben! A rendőrség hamarosan kiürítette az intézményt, és elmaradt aznap a tanítás. (Igaz, ezt október 19-én pótolták.) Az alapos és körültekintő ellenőrzés során kiderült, hogy szerencsére­ csupán vaklárma volt az egész. 

A nyomozók minden törvényes eszközt bevetettek, hogy felderítsék, kik rémisztgették a tanintézet tanárait és tanulóit. Munkájuknak rövidesen meg is lett az eredménye: a második osztályos szakképzős diákok közül négy fiatal hölgyre terelődött a gyanú, ami kettőjük szigorú kikérdezésekor már be is igazolódott. 

A vizsgálatot végzőknek elmondták a 16 esztendős lányok, hogy előző délután arról beszélgettek, egyáltalán nincs kedvük másnap iskolába menni. Éppen ezért megegyeztek, hogy amint beérnek a városba az autóbuszaikkal, találkoznak, s bombariadót jeleznek telefonon az oktatási intézményben. Megállapodtak abban is, hogy Sz. M. tárcsázik és beszél majd telefonon, mert neki van a legnőiesebb hangja. A kagylóba búgó diáklány társai voltak: K. E., K. M. és D. V., mind a négyen vidékről bejárók. 

A rendőrség ezt követően közveszéllyel fenyegetés vétségének alapos gyanúja miatt indított ellenük eljárást, ennek a következménye pedig pénzbüntetés, közérdekű munka vagy két év szabadságvesztés lehet, írtuk akkor – adta közre a hírt a Heves Megyei Hírlap az 1996. október 11-én megjelent számában. 

Januárban arról írtunk, hogy az egyik egri általános iskolában bombariadó volt. Februárban pedig arról, hogy feltételezett bombariadó kiürítési gyakorlatot tartottak a Gyöngyöshalászi Széchenyi István Általános Iskolában. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában