Bűncselekmény

2025.06.12. 20:17

Látszólag nyugodt éjszaka volt Hevesben – aztán nyoma veszett két értékes járműnek

A gyöngyösi nyomozók sikeresen elkaptak két hevesi bűnözőt. A rendőrök kihallgatták azt a két fiatalt, akit lopással gyanúsítottak.

A gyöngyösi nyomozók befejezték a két fiatalember ellen indított vizsgálatot. A Gyöngyösi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya lopás bűntett miatt folytatott eljárást egy nagyrédei és egy gyöngyöspatai lakos ellen. Tavaly december 9-én hajnalban egy 25 éves férfi és 26 éves társa elvitt egy utánfutót, valamint egy ott parkoló kvadot egy nagyrédei ház elől - olvasható a Police.hu oldalán. 

Lopás történt Nagyrédén, elkapták a gyanúsítottakat
Lopás történt Nagyrédén, elkapták a gyanúsítottakat
Forrás: MTI

A rendőrök azonosították a két elkövetőt, akik gyanúsítotti kihallgatásukon beismerő vallomást tettek. A nyomozó hatóság lezárta az eljárást, és az iratokat a napokban továbbította az ügyészségnek.

Legutóbb arról írtunk, hogy a Magyar Barlangi Mentőszolgálat egy képzési napon vett részt, ahol önkéntes orvosokat készítettek fel extrém körülmények közötti betegellátásra. Az esemény azonban váratlan fordulatot vett: Magyar Barlangi Mentőszolgálat több, mint 1 millió forintos kárral tért haza.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában