2025.06.19. 19:42
Tragédia: gyöngyösi férfi halt meg a fogdán
A gyöngyösi férfi kábítószeres bűncselekmény miatt került fogdába, de órák múlva tragédia történt. Az őrök már nem tudták megmenteni.
Egy Rendőrségi fogdán akasztotta fel magát egy 30 éves férfi Salgótarjánban. Információink szerint fogával széttépte a rövidnadrágját, így készített kötelet magának. A gyöngyösi férfit kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt vitték be a salgótarjáni fogdára, ahol órák múlva megtörtént a tragédia. Vizsgálják, hogy mulasztott-e valaki az őrzéssel kapcsolatban – számolt be a halálesetről a Tények.

Forrás: nool.hu
A férfit szerdán vitték be kihallgatásra, a Tények úgy tudja, hogy a Gyöngyös plázánál fogták el a Nógrád vármegyei kommandósok a Delta program keretében. Kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt vitték be, de csak pár órát töltött a fogdán, amikor megtörtént a tragédia.
Az őrök, miután rátaláltak a fogvatartottra, azonnal elkezdték újraélesztését, és értesítették a mentőket, akik már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A férfi halálának körülményeit a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága – szakértő bevonásával – közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja
– árulta el Buda Gábor, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
A Tények információi szerint a 30 éves férfitől elvettek minden olyan eszközt, amivel kárt tehetett volna magában, így a férfi feltehetően széttépte a nadrágját csíkokra, ezeket összekötözte, így akasztotta fel magát.
Egy volt nyomozó szerint a fogdán való őrzésnek szigorú szabályai vannak, az őrizetest például két óránként ellenőrizni kell:
A szúró-, vágóeszközöket, a cipőfűzőt és a nadrágszíjat is elveszik az őrizetestől, hogy sem magában, sem másban ne tudjon kárt tenni
– árulta el Kátai Elek.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság vezetője az esettel kapcsolatban belső szakmai vizsgálatot rendelt el, azt vizsgálják, mulaszott-e valaki az őrzés során.
További részleteket a fogdában történt öngyilkosságról a Nool.hu oldalán olvashat.