2025.06.16. 15:44
Hollywood is megirigyelné ezt az üldözést – így rabolta végig Egert egy férfi
Közterületi kukával törték be a dohánybolt ajtaját vasárnap hajnalban Egerben, a Felsővárosban. A polgárőrség árkon bokron üldözte a tolvajt, akinek végül sikerült meglógnia, átmenetileg...
Ahogy korábban már beszámoltunk róla, hogy egy férfi két üveg italért és néhány doboz cigarettáért verte szét a dohánybolt ajtaját Egerben. A rendőrök néhány órán belül elfogták a 23 éves betörőt, aki beismerte tettét.

Forrás: police.hu
Az Egri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett miatt indított eljárást egy mezőkövesdi fiatalember ellen, aki június 15-én hajnalban hatolt be egy egri boltba, majd onnan élelmiszereket és italokat vitt el – számolt be róla lapunknak Lázár Levente, a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Ezzel azonban még nem elégedett meg, és fél órán belül egy másik üzletet is kinézett magának, aminek üvegét egy kukával törte be, majd dohánytermékeket és italokat emelt el, de közben a Felsővárosi Polgárőrség munkatársai megzavarták, ezért elmenekült a helyszínről.
– tette hozzá.
Így zajlott az üldözés
A betörés vasárnap hajnalban történt, azonban Felsővárosi Polgárőrség tagjai ekkor is szolgálatban voltak, és egészen a Braun völgyig kergették a tolvajt, aki sajnos végül miután elszórta a lopott holmit, egy kerítésen átugorva (átmenetileg) meglógott. Ugyanis rendőrök néhány órán belül azonosították, és a városban fogták el a 23 éves férfit, aki beismerő vallomást tett.