Eger, Tarnabod

2018.04.26. 20:23

Öt éve halott Váradi Amanda: ítélet lesz

Lezárta a bíróság a bizonyítást a büntetőperben.

Sike Sándor

A babát az egri ügyeleten megvizsgálták, de onnan otthonába bocsátották. Másnap meghalt Képünk illusztráció, Shutterstock-fotó

Öt évvel és 120 nappal azt követően, hogy Váradi Amanda Melani hat hónapos korában meghalt elsőfokú ítélet születhet a halála miatt indult büntetőperben. Az ügyészség két orvost vádol azzal, hogy felelősségük van a történtekben. A bíróság a bizonyítást lezárta, már csak a verdikt kihirdetése van hátra.

Hosszú ideje tart már a büntetőper, ami az élete hetedik hónapjában járó tarnabodi kislány halála miatt indult. Váradi Amanda Melani agyhártyagyulladás következtében kialakult vérmérgeződés miatt vesztette életét, de a vádhatóság szerint amikor a szülők előbb a háziorvoshoz fordultak, majd – az egri kórház gyermekosztályán való elutasítást követően – az ügyeletre mentek, a szolgálatot teljesítők gondatlanul, a szakma szabályait megszegve jártak el.

A büntetőper elhúzódásának oka, hogy az Egri Járásbíróságon egyszer már lefolytatott eljárásban hozott ítéletet a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezte. Az Egri Törvényszék végzésében instrukciókat is adott a megismételt eljárás lefolytatásához. A hatályon kívül helyezett ítélet szerint dr. Sz. E. 600 ezer forint pénzbüntetést kapott, míg dr. G. B-t felmentette a bíróság a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vádja alól.

A megismételt eljárásban tavaly októberben tartott utoljára tárgyalást dr. Malineczki Krisztina bíró. A februári időpontra kitűzött tárgyalást a hóhelyzet miatt nem tudták megtartani, így viszont a két tárgyalás között több mint hat hónap telt el, ezért az eljárást meg kellett ismételni. Ezt csütörtökön az iratok részletes ismertetésével tette meg a bírónő. Ezek közül különösen az igazságügyi orvosszakértő megállapításai voltak olyanok, amelyek az új elsőfokú ítélet szempontjából meghatározóak lehetnek.

A szakértő egyebek között úgy fogalmazott, hogy a háziorvos nem tartotta be az orvosmódszertani levélben leírtakat, illetve „türelmetlenül és lekezelő hangnemben válaszolt a szülőknek” a telefonba. A szakértő szerint 38,5 fok feletti bőrhőmérséklet felett annál inkább veszélyben van egy gyermek, minél fiatalabb korú. Ugyanakkor leszögezte azt is, hogy testhőmérséklethez kötött kötelező, azonnali ellátást előíró szabály nincs. Más pontok mellett erre a kitételre hegyezte ki később mindkét vádlott védője a perbeszédét.

A babát az egri ügyeleten megvizsgálták, de onnan otthonába bocsátották. Másnap meghalt Képünk illusztráció, Shutterstock-fotó

Az ügyész a záró vádbeszédében lényegében fenntartotta a vádiratot, illetve annak 2017 tavaszán benyújtott kiegészítését. Mindkét vádlott bűnösségének a megállapítása mellett érvelve azt indítványozta, hogy az elsőrendű terhelt pénzbüntetését emelje meg a járásbíróság, a másodrendű vádlott bűnösségét állapítsa meg, de, mert ő legalább megvizsgálta a csecsemőt, a háziorvoséhoz mérve arányosan kisebb pénzbüntetést kapjon.

Kinek is kellene ülnie a vádlottak padján?

Dr. G. G. másodrendű vádlott védőügyvédje perbeszédében úgy fogalmazott, egy orvos kötelessége ellátni a hozzá bekopogót, még akkor is, mint ez ügyben, hogy a tarnabodi kislány nem tartozott az egri ügyelet hatáskörébe. Védence megvizsgálta a hozzá bevitt, a kórházból megmagyarázhatatlan módon elküldött gyermeket. Szerinte a vádlottak padján éppen azoknak kellene ülniük, akik ezt a szégyenletes dolgot, az elküldést elkövették. Azt mondta: semmiféle adat, bizonyíték nincs arra, hogy amikor G. G. az ügyeleten megvizsgálta a picit, az agyhártyagyulladás tünetei már megjelentek volna. Márpedig e nélkül az nem is volt diagnosztizálható.

 

Címkék#Bűnügyek

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában