Szörnyű tragédiák gyászjelei az utak mentén, a lelkekben

Kiss Andrással Felsőtárkány felé vettük először az irányt, s mindjárt két emlékhelyet is láttunk a Bükk kapujaként ismert falu között. Az egyik kereszt egy kerékpárosnak, a másik egy balesetben elhunyt autósnak állíttatott. De találtunk márványtáblát bent a településen is. A patak hídjánál lévő beton villanyoszlop volt az, ami megállított egy Lillafüred irányából Eger felé autózót. S ha már Tárkány: két itteni fiatalnak voltak kénytelenek emléket állítani a szüleik Bélapátfalva és Szilvásvárad között egy éles kanyarban. Évekkel ezelőtt történt az eset, és azt beszélték, hogy két kocsival versenyeztek.

A 3-as számú főúton egymást érik a mementók. A füzesabonyi körforgalom felé például a márványtáblán még az áldozat fotója is látható. Kiss András úgy emlékszik, hogy több mint tíz éve, egy hajnali órán történt a tragédia. A 25-ös főúton a húszat közelíti a balesetben elhunytak száma. Ezek egyikében a vétlen autóban hárman vesztették életüket, miközben velük szemben két kocsi versenyzett. De több áldozat emlékét őrzi egy tábla a faluhoz közeli fasor elején, egy motorosét pedig a fasor végén is. A teljesség igénye nélkül megemlíthetjük az Átánynál lévő mini emlékművet a 31-es főúton. Itt minden este égnek ma is a gyertyák, mécsesek. Egy BMW-t vezető fiatalemberre esett rá a jármű, miután padkát fogott és kiesett a kocsiból.

A közelállók gyászát kifejező emléktáblaállításról dr. Ludányi Ágnes pszichológust, az egri Eszterházy Károly Egyetem tanárát kérdeztük.

– Elhunyt, eltávozott, elköltözött, elment. Ilyen vagy hasonló szavakkal szoktuk illetni azokat az embereket, akiknek a halála közelről érint bennünket. Szavak szintjén is kerüljük a halállal való szembenézést. A történelem folyamán minden korszakot jellemzett egyfajta viszony a halálhoz, amire az emberi agy nem nagyon talál magyarázatot. A természeti népek jó és rossz halált különböztettek meg. Rossz halálnak nevezték, ha valaki balesetben, támadásban, vagy csak érthetetlen körülmények között távozott el – mondta a szakember.

Szerinte a rossznak minősített halál esetében az ottmaradottakra nehezebb teher hárul, nagyobb igénybevételnek vannak kitéve lelkileg, mint a jó halál esetében. Jelen korunkban az összes közúti ba­leset az előbbi kategóriába sorolható. Váratlan, nem megjósolható, és sokk-ként éri a gyászoló családtagokat. Ilyenkor, a szakirodalomban gyászmunkaként leírt lelki folyamatok is másképpen alakulnak, mint a jó halál esetén. Lehet hosszan elhúzódó, vagy egy-egy gyászszakaszban elakadó folyamat, és lehetnek bizarr rituálékkal tarkítottak, amit a külső szemlélők kevéssé értenek. Irracionalitása miatt ezek logikus magyarázatot nem is igényelnek.

– Vannak emberek, akik minden gondjukat megosztják a nyughely mellett a szeretteikkel, vannak, akik szokatlan emblémákkal jelölik a sírt, és vannak akik például a baleset helyszínén állítanak emléket tárgyakkal, virágokkal, vagy az elhunytra jellemző tárggyal. Pszichológiai funkció tekintetében mindegyiknek ugyanaz a célja. Az élők szeretnének továbbra is kapcsolatban maradi a szerettükkel, tenni értük, érezni, hogy még ha ebben a sajátos formában is ugyan, de együtt vannak – mondta az egyetemi oktató.

A búcsúztatás társadalmi konvenciói

A szakember szerint a premodern korban minden családtagnak komoly szerepe volt a végső búcsúztatásban, férfiaknak, nőknek, siratóknak, kisebb közösségnek. Aktivitást igényel, cselekvéseket, amelyek segítették a normál gyászfolyamatot.

A fogyasztói kultúrában erre specializálódott intézmények vannak, ahol egyetlen megrendelést követően minden feladattól mentesülnek a közelállók. Ennek mintegy kompenzálására, „önerőből” kell rituálékat kidolgozni, és ezek ezért ilyen sokszínűek, mert a közösségi rituálék már a múlté.

A szélesebb környezet egyet tehet, elfogadással tekintheti ezeket az öngyógyító aktusokat, és legkevésbé sem úgy nézni rá, mint értelmetlen, bizarr, fölösleges, netán abnormális jelenségre. A saját gyász formáját, minőségét, mindenkinek egyedileg kell kidolgoznia, és annak érzelmi terhét megélnie.