bélapátfalva

2018.10.19. 19:48

Teherautó alá szorult férfi életét mentették meg a hős rendőrök

Az összehangolt tevékenységgel mentették meg a bajba jutott férfit.

HEOL

A szombathelyi hívásközpontban dolgozó operátor, október 17-én 11 óra 50 perckor egy kétségbeesett hangvételű, életveszélyes körülményeket leíró férfi hívását fogadta. A bejelentő elmondta, hogy Bélapátfalvánál az erdőben egy teherautó gurult rá és már nem bírja sokáig, mert fuldoklik – tájékoztatta portálunkat pénteken Soltész Bálint megyei rendőrségi sajtószóvivő.

Közölte: a hívást fogadó célzott kérdéseivel pontosította a bajba jutott aktuális helyét, és minden érintett készenléti szervet értesített. Így kapcsolódott be a keresésbe a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központ ügyeletese is, aki – tudomást szerezve arról, hogy a bejelentő és az operátor még vonalban van egymással – a területen lévő szolgálati gépjárművek szirénázását javasolta, amelynek egyre erősödő hangja alapján a férfi jelezni tudta a telefonban, hogy valóban jó irányba megy a segítség.

Az összehangolt kommunikációnak köszönhetően a Bélapátfalvai Rendőrőrs két körzeti megbízott rendőre érkezett elsőnek a településtől több kilométerre lévő helyszínre, ahol a jármű alá szorulva megtalálták a bajba jutottat.

A 46 éves férfi már alig kapott levegőt, így a rendőrök farönkök segítségével megemelték a járművet, majd testi erejükkel tartották azt a Katasztrófavédelem és a Mentőszolgálat kiérkezéséig.

A férfit kiszabadították szorult helyzetéből és az egri kórházba szállították orvosi ellátásra.

Kezdőképünk illusztráció Fotó: Shutterstock

Címkék#balesetek

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában