Szúcs

2017.12.18. 13:08

Vádemelés született a roma családot fenyegető Betyársereg tagjai ellen

Hónapokon át folyamatosan zaklatták és fenyegették egy roma család tagjait.

Heol

Közösség tagja elleni erőszak bűntettével is vádolja az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség azokat a fiatalokat, akik közül többen is a leginkább szélsőséges, rasszista megnyilvánulásairól ismertté vált „Betyársereg” tagjaiként 2015-ben hónapokon át folyamatosan zaklatták és fenyegették egy roma család tagjait Szúcson – tájékoztatta a Heolt dr. Szalóki Zoltán főügyész.

Egy 2015. január 21-én az egyik internetes hírportálon megjelent, egy a roma kisebbséghez tartozó családot hírbe hozó, rossz fényben feltüntető cikkben írtak hatására az I. rendű vádlott úgy döntött, hogy kibérel egy házat az érintett család által is lakott faluban. Ezt követően a bérelt ingatlanban a „Betyársereg” jelképeit ábrázoló ruházatot viselő társaival többször is megjelent, majd velük együtt a kiszemelt család háza előtt rendszeresen elhaladva azt, illetve a család tagjait is jól észlelhető módon, több alkalommal is a beleegyezésük nélkül fotózták, videózták, miközben szidalmazták, „cigányozták”, és – fenyegető hangnemben – arra szólították fel őket, hogy a településről költözzenek el.

A sértettek roma származása miatti ellenszenvük által is motivált vádlottak célja az volt, hogy a folyamatos fenyegető fellépésükkel és nyomásgyakorlásukkal a falu végleges elhagyására kényszerítsék a családot, akik a sérelmükre elkövetett bűncselekmények hatására végül el is költöztek a településről.

Ennek során volt, hogy a kerítésen át bemásztak a család házának udvarára, de az is többször megtörtént, hogy az utcáról bekiabálva fenyegették, becsmérelték a bent lakókat. Előfordult az is, hogy a II. rendű vádlott és társa a családhoz tartozó két kiskorú gyermeket fenyegető jelleggel követte a helyi buszmegállótól egészen az otthonukig, miközben folyamatosan videózták őket, ami a gyerekekben félelmet keltett.

A vádlottak közül többen még a családnak a szomszédos községben lakó rokonait, ismerőseit is fenyegette azok roma származása miatt, mely cselekmények során előfordult, hogy a közlekedés biztonságát is veszélyeztették. Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség folytatólagosan, részben csoportosan, valamint kényszerítéssel elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettével, továbbá magánlaksértés bűntettével, ezen túlmenően közúti veszélyeztetés bűntettével is vádolja az egyes elkövetőket, akikkel szemben – egy kivétellel – végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabására tett indítványt.

Címkék#Szúcs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában