ludas

2017.09.05. 17:52

Amit megtermelnek, az kerül az asztalra

Búzát, kukoricát és napraforgót is termesztenek Ludason.

H. É.

Évek óta sikeresen fut a szociális földprogram a településen – tudatta a Heollal Vargáné Csengeri ­Mónika polgármester. – Az Emberi Erőforrások ­Minisztériumának támogatásával végül is jól működő kertgazdálkodást építettek ki, amelyet három éve baromfitartással is bővítettek. A program részeként saját takarmányból látják el az állatokat.

Huszonegy hektáron gazdálkodunk, búzát, kukoricát és napraforgót is termesztünk. Csaknem hatvan tonna búzát arattunk az idén, és négy hektár kukorica vár az aratásra, ami nagy segítség a költségvetésünknek. Kéthektáros területen foglalkozunk konyhakerti növényekkel is és a szociális étkeztetésben a teljes baromfihúskészletet is a program segítségével fedezzük – ismertette a vezető.

Szavai szerint a településen két hektáron még gyümölcsösük is van, illetve tavaly csatlakoztak a Gyümölcsész Programhoz, így lehetőségük volt egy hektáron Kárpát-­medencei őshonos, százötven éves fafajtákat ültetni, ami igazi kuriózumnak számít, hiszen ilyen a megyében összesen két helyen található.

H. É.

Címkék#Ludas

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában