Kisnána

2017.10.04. 11:22

Hagyományos szlovák ételeket is kóstoltak a vendégek

Talán a csikósbemutatónak volt a legnagyobb sikere­ az elmúlt hétvégén, az immáron harmadik alkalommal megrendezett falunapon a várban.

H. É.

Zvara Gréta, a Kisnánai Vár és Népi Műemlék Gondnokság vezetője elmondta, egy nyertes pályázatnak köszönhetően ezúttal a helyi értékek bemutatása állt a program középpontjában.

– Egy szlovák időszaki kiállítással, Kincses Kisnána címmel készültünk, amely a rendezvénytermünkben látható. Itt népviseleteket, vitrineket, régi iratokat, okmányokat tekinthetnek meg a látogatók. Ám természetesen megmaradtak a hagyományos és kedvelt programjaink is, volt főzőverseny, ahol szintén hagyományos szlovák ételeket kellett készíteni, kóstolni – tette hozzá.

Finom falatokból jutott bőven Fotó: Gál Gábor

A színpadon egymást váltották a néptáncosok és népdalkörök. A helyi termelők portékáit, borokat, lekvárokat, kézműves termékeket pedig szokás szerint ugyancsak megtalálhatták a vendégek. Az egri Új Nemzedék Közösségi Tér is csatlakozott a rendezvényhez, ők sportvetélkedőkkel, ügyességi játékokkal várták a gyerekeket.

H. É.

Címkék#Kisnána

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában