Pétervásárai járás

2017.12.16. 11:20

Megnéztük, milyen évtől búcsúzik Sirok és Parád

Sikeres pályázatok, fejlesztések a lassan mögöttünk hagyott évre is jutottak a körzetben. Sirokban és Parádon a faluvezetőket kértük számvetésre.

Barta Katalin

Többnyire eredményes évet tudhatnak maguk mögött a Pétervásárai járás két meghatározó településén, Sirokban és Parádon. A két helységben – amelyek idén minden korábbi évnél több turistát, látogatót vonzottak – az önkormányzatok vezetői és képviselői az év kezdetén elsődleges feladatuknak a községek folyamatos és biztonságos működését tartották szem előtt. Tuza Gábor, Sirok polgármestere azt mondja, 2017-ben erre mind az anyagi források, mind a szakdolgozói gárda rendelkezésre állt, bár a helyi adók jelentős elvonása miatt kétségtelenül kevesebb saját erővel gazdálkodhattak, mint a korábbi években.

– A 2016-ban megírt és benyújtott hat pályázatunk közül négy zöld utat, egy elutasítást kapott, egyről pedig hamarosan döntenek. Három nyertes pályázatunk támogatási összege már a számlánkon van, az elutasítottat egy kerékpárút-építésre vonatkozó pályázattal együtt nemrégiben újra benyújtottuk. A mindennapi feladatok mellett tovább korszerűsítettük a motelünket, bővítettük a közvilágítási hálózatot, átadtunk egy új sportparkot, felújítottuk a sportcsarnok vizesblokkjait, korszerűsítettük a művelődési házat, konténer-WC-ket helyeztünk ki a kútvölgyi szabadidőparkba, és teljes felújításon esett át a községháza – sorolja a község első embere, ám az eredményeknek ezzel nincs vége.

A parádiak legnagyobb rendezvényére, a jubileumi Palócnapokra több ezer ember látogatott el Fotó: Gál Gábor

A lakosság nagy örömére közel hetven facsemetét, dísznövényeket, virágokat ültettek el, bővítették a kamerahálózatot, új informatikai rendszert építettek ki a községházán, wifihálózatot létesítettek a motelben, s megoldották az internetes elérhetőséget a kőkúti orvosi rendelőben. A helyiek igénye szerint áthelyezték a kőkúti buszmegálló épületét, valamit ugyancsak Kőkúton megépült a régóta jogosan igényelt járdaszakasz. A közmunkaprogramon belül rendben tartották a falut, felszámoltak több illegális hulladéklerakó helyet, kitakarítottak nyolc elhanyagolt barlanglakást.

Rendezvényeik egyre népsze­rűbbek nemcsak helyben és a környéken, hanem országos viszonylatban is. A jó munka elismeréseként az önkormányzat vezetése átlagosan háromheti jutalmat szavazott meg alkalmazottainak, ezzel is megköszönve egész éves munkájukat.

Parádon Mudriczki József polgármestert kértük meg, hogy tekintsen vissza a hátunk mögött hagyott időszakra és értékelje azt. Elmondta, legalább tíz pályázatot nyújtottak be különböző forrásokra, s ezek közül számos megvalósult idén, s további kedvező hírekre is számítanak a még el nem bírált beadványokkal kapcsolatban. Saját erőből számos feladatot oldottak meg. Megújult piactér szolgálja az itt élőket, Parád­­óhután felújították és előtető­vel látták el a ravatalozót, parkolót alakítottak ki, Parádon három új buszmegálló épült, s elkészült a központi konyha.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában