erk

2017.12.03. 17:45

Végre egy helyen lesz az ellátás

Hamarosan megújulhat Erk háziorvosi rendelője, a célra hatvannégymillió forintot nyert el a község a Terület és Településfejlesztési Operatív Programból.

Berecz R.

Pető László Zoltán polgármester elmondta, jelenlegi rendelőjükön tetőcserét és fűtéskorszerűsítést is terveznek, s akadálymentessé teszik majd az épületet.

Az egészségügyi intézményhez szolgálati lakás is tartozik, az összegből ennek felújítását, modernizálását is tervezik. A községvezető örömét fejezte ki, hogy a támogatásból az épület bővítésére is tudnak majd fordítani. Szavai szerint ezáltal végre egy épületben működhet a háziorvosi rendelés és a védőnői szolgálat, melynek jelenlegi épületét is hasznosítják a költözést követően, itt működhet majd a családsegítő szolgálat. Hozzátette, a pályázati forrásból négymillió forint értékben a működéséhez szükséges eszközöket is vásárolnak majd.

Jelenleg az utolsó simításokat végzik a terveken, s a település vezetője reményét fejezte ki, hogy jövő áprilisban már hozzáláthatnak a munkálatokhoz, melyekkel a tervek szerint októberre készülnek el.

Címkék#Erk

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában