eger

2018.01.04. 19:50

Putyi legendás egri kocsmájának bejáratára is lakat kerül

A régi egri kocsmák ­közül mára már alig maradt talpon néhány. A túlélésre ugyanis nem sok esélyük van. Éppen ezért meglátogattuk az utolsó ilyen helyek egyikét. Azt kaptuk, amit vártunk.

Barta Katalin

2017. december 29., délelőtt 10 óra. Szemerkélő esőben indulok Putyihoz, a Frank Tivadar utcába. Már jó ideje hallom azt, hogy a környéken tervezett vízicentrum okán hamarosan kisajátítják ezt a területet is, és ezzel egyidejűleg eltűnik valami a régi Egerből. Egyebek között egy kultikus vendéglátóhely: Putyi kocsmája.

Néhány évtizede ­örömmel nyitott ide be időről időre Agárdi Gábor, Inke ­László, a Tolcsvai fivérek, Antal Imre. Ha Egerben akadt dolguk, itt kértek egy Herendi-tálat, mindenféle illatos, frissen sült húsokkal, köretekkel tálalva. Itt hörpintettek le egy jó korsó sört, egy hideg kisfröccsöt a kánikulában. Az 1980-as években a Herendi az egyik legkedveltebb melegkonyhás kiskocsmaként üzemelt. Híres volt egytálételeiről, a babgulyásról, a Jókai-bablevesről, itt lehetett akkoriban a legjobb rántott velőrózsát kapni friss tartárral, de a pacal- és marhapörköltek is legendásak voltak a kerthelyiségben érlelődő kovászos uborkával tálalva. Tarka abroszok, egyszerűség, jó ízek, frissen csapolt sör, megfizethető hangulat.

Putyi, civil nevén Pócs Ferenc­ 1977. május 1-jén lépte át e küszöböt. A Panoráma Vendéglátó Vállalat berkeiből érkezett, egyenesen a Park szállóból, ahol ruhatárosként, s biztonsági emberként alkalmazták. Az akkori tulajdonos, Herendi József fiaként fogadta és alkalmazta a szorgalmas fia­talembert. Putyi ­emlékezete szerint azokban az időkben zárás után gyakorta együtt maradt a személyzet egy kis kerti sütögetésre, borozásra. Idilli évek, remek kiskocsmai miliő, otthonosság, szíves, kedélyes vendéglátás, a kisembernek is elérhető árak jellemezték a helyet.

Putyi, azaz Pócs Ferenc évtizedek óta fogadja vendégeit az utolsó egri kocsmában Fotó: Korsós Viktor

Putyi az 1980-as évek elején vette át az üzletet a korábbi tulajdonostól. Ezekben az időkben előfordult, hogy 150 adag villásreggelit tálaltak itt a közeli Tourist motel vendégeinek.

Aztán jött a rendszerváltozás, vele együtt pedig ezernyi új szabály, követelmény. Amikor az európai uniós szabályoknak megfelelő HACCP – vendéglátóhelyek iránt támasztott technológiai és higiénai követelményrendszer – is belépett a képbe, akkor ­Putyi osztott, szorzott, hogy vajon megéri-e a súlyos pénzeket követelő változtatás. Végül is arra jutott, hogy nem, így a melegkonyhának egyszeriben befellegzett, s maradt a kocsma. A hely, ahová ma már többnyire csak a törzsvendégek járnak.

Látogatásomkor négy-öt ember nyit be, érzékelhetően régi ismerősök.

– Öcsike! Most épp nem érek rá. Tölts valamit magadnak, tedd a pultra a pénzt, a többit majd később rendezzük! – szól oda a betérőknek és azok egy percig sem lepődnek meg e fordulaton. Otthonosan sört vesznek elő a hűtőből, tudják, hol a nyitó. Kitöltenek egy kisfröccsöt, és szépen csendben leülnek az asztalukhoz, a pultra teszik a pénzt.

Putyi pedig mesél régi időkről, régi emberekről, régi történetekről. Amikor arról kérdezem, hogyan tovább, egy kicsit elkomorul az arca.

– Évek óta próbálunk kompromisszumot kötni a kisajátításról – magyarázza –, ám eddig sajnos nemigen jutottunk ötről a hatra. Az a helyzet, hogy szeretném, ha az unokám tudná, amikor majd felcseperedik, hogy ki is volt ebben a városban Putyi, azaz én, a nagyapja. Ezt a területet előbb-utóbb ­eldózerolják, nyoma sem marad, ám ­ezzel együtt az én életem egy darabját­ is megsemmisítik. Hogy mennyit ér nekem ez az egész, nem könnyű elmondani, főként alkudozni róla.

Putyi egyébként az a ­fajta régi vendéglátós, akikből mára­ egyre kevesebbel találkozunk. Mindenkit ismer a szakmában, és amikor arról kérdezzük, hogy van-e még Egerben régi klasszikus kocsma, komolyan gondolkodóba esik:

– Nemigen. Ha van is, mind átalakult, felújították.

Hogyan tovább Putyi kocsmája nélkül?

Az egriek előtt ismerős a kép: ha szép idő van, Putyi kiül a kocsmája elé és onnan nézi a Szarvas téren és ­környékén zajló életet. Órákig ­üldögél így. Ha vendég érkezik, int egyet: – Menjél be Öcsike! Tölts valamit magadnak, hagyd a pulton a pénzt.

Idegen ma már ritkán téved be hozzá. Akik naponta látogatják, egy ideje azon morfondíroznak, mi lesz, ha az életükből kiesik ez a megbízható, kiszámítható hely. Már most tervezgetik, mikor, hova kirándulnak, hogy ne vesszen el az illúzió: van egy hely, ahová el lehet menekülni. Ahol nem kérdeznek semmit, csak annyit mondanak: tölts valamit magadnak, Öcsike!

 

Címkék#Eger

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában