változás

2018.02.13. 13:50

Új helyre költözött a kastélyból a gyógyszertár

Februártól a nagyrédei központjában érhetőek el az egészségügyi szolgáltatások.

H. É.

Szabó Zolt és Siposné Fodor Judit nyitotta meg a patikát Fotó: Czímer Tamás

Az eddig a Fáy-kastélyban működő gyógyszertár februártól új helyre költözött. A napokban ünnepélyes szalagátvágással is átadták az új patikát Nagyréde egészségügyi központjában.

– A gyógyszertárnak – amely egyébként már 1991 óta a településen működik –, azért kellett költöznie, mert a Fáy-kastély, ahol korábban helyet kapott, hamarosan teljesen megújul. Megkezdődik az a nagyszabású beruházás, amelyre településünk 86 millió forintos pályázati támogatást nyert, és amelyből a kastély egy kulturális térré alakulhat. Ennek a pályázatnak a feltétele volt, hogy a teljes épületet egyben kell felújítani, így a patika nem maradhatott – mondta el a gyógyszertár ünnepélyes átadásán Siposné Fodor Judit.  –  Adta magát a lehetőség, hogy ide, a háziorvosok, védőnői szolgálat, fogorvosi rendelő mellé költözzön, hisz így az egészségügyi szolgáltatásokat a község központjában egy helyen érhetik el a helyiek – tette hozzá a polgármester. Kiemelte: az önkormányzat saját költségvetéséből alakította ki a korábban felújítás nélkül maradt egészségház épületében az új gyógyszertár helyét, mintegy tízmillió forintból.

– Nagyréde folyamatosan fejlődő település, az itt élők szorgalmának, munkájának köszönhetően – fogalmazott a gyógyszertár avatásán Szabó Zsolt. A térség országgyűlési képviselője kiemelte, a községben élőknek fontos, hogy minél több szolgáltatást kapjanak meg helyben, és a patika fontos, mert amellett, hogy egészségügyi, gazdasági kérdés is. Az államtitkár az üzemeltetőknek sikeres működést, míg a nagyrédeieknek ritkább gyógyszertárba látogatást kívánt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában