kétútköz

2018.02.14. 13:50

Üveg kerti pavilont is építenek a kastély udvarán

Tovább folytatódik a kétútközi Graefl-kastély felújítása.

M. Z.

Beküldött fotó

Mint arról korábban már beszámoltunk: az épület külső restaurálása megtörtént. Szerencsés Györgyi tulajdonos kérdésünkre elmondta: jelenleg a szakemberek az épületbelsőben dolgoznak.

Rostás Árpád farestaurátor végzi a munkálatokat a kőművesekkel együtt. A nyílásszárók vörösfenyőből készültek, a padló pedig szlavatölgyből. A szakember a szecessziós faborítást renoválja, majd a felújított ablakokat visszateszik a helyére.

Arról is érdeklődtünk, milyen terveik vannak még. Megtudtuk: májusra elkészül egy üveg kerti pavilon, amelyben 150 ember elfér és gyönyörű, romantikus esküvők helyszínéül szolgálhat majd. Ezeken kívül a kastélyhoz tartozó melléképületeket kerti apartmanokká alakítják át.

– Tavaszra tervezünk nyílt napot a kastélyban, valamint a Slow living mozgalom keretében egy kerékpártúrát is Egerből Kétútközbe. Azon életformát szeretnék továbbadni az ide látogatóknak, hogy a turisták lassítsanak kicsit, utazzanak lassabban, ismerjék meg jobban az őket körülvevő világot. Tervezzük gyermekes családoknak is szervezni olyan találkozót, melyen a majorban töltenek el egy napot, megismerkednek az állattartással is. De nyáron folytatódik a kastélykoncert sorozat és régi idők moziját is tervezünk – vázolta a programokat Szerencsés Györgyi.

Beküldött fotó

Mint ismert: a területen a tulajdonosok majorsági tevékenységet is folytatnak. Megtudtuk: hatalmas öröm érte őket, ugyanis idén már sok jövevény látott a Majorban napvilágot: kiskecskék, bárányok és nyuszikák.

Beküldött fotó
Beküldött fotó

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában