szarvaskő

2018.03.26. 17:15

Különleges megállapodást kötött Szarvaskő és Döbrönte

Partnerségének fő célja, hogy elérjék, az emberek ne keverjék össze a két település várát, a szarvaskői várat és Szarvaskő várát.

Süli Kinga

A partnerség ­ötlete elsőként a Heves megyei ­falu polgármesterében ötlött fel, ugyanis sok turistától hallotta, hogy van egy „másik” szarvaskői vár is, és úgy döntött, utánajár a dolognak. Decemberben ellátogatott Döbröntére, majd nem sokkal később felvette a kapcsolatot az ottani várat gondozó Szarvaskör Egyesülettel.

– A polgármester asszonnyal rögtön egy hullámhosszra kerültünk, éreztük, hogy ebből az egészből valami jó fog születni. Sokat gondolkoztunk, milyen keretek között alakíthatnánk ki hosszú távú kapcsolatot. Szóba került, hogy esetleg testvértelepülések legyünk, de valami különlegesebbet szerettünk volna, így végül a testvérvár-megállapodás mellett döntöttünk – árulta el Sós Andrásné. A Szarvaskör Egyesület elnöke aláhúzta, szeretnék tudatosítani az emberekben, hogy a szarvaskői vár és Szarvaskő vára nem ugyanaz, és szorosabbá fűzni a kapcsolatot a két település között. Egymás fejlődését is szeretnék segíteni, elsősorban jó gyakorlatok cseréjével.

– A két település ­hasonló adottságokkal rendelkezik, ugyanakkor mindkettőnknek megvan a saját arculata, sajátos programokkal, hagyományokkal. Sok újdonságot tudunk mutatni egymásnak. Döbröntén nagyon jó nyári tábort szoktak szervezni, amelynek középpontjában a vár áll, most én is szeretnék valami hasonlót megvalósítani, és szeretnénk kirándulni egymáshoz, hogy szorosabb legyen a kapcsolat – mondta el Szabóné Balla Marianna, Szarvaskő polgármestere.

Remélik, akad majd követőjük

Bár többen tanácsolták nekik, az együttműködő felek nem védették le a testvérvár elnevezést, ugyanis szeretnék, ha a jövőben mások is átvennék példájukat.

– Az a célunk, hogy minél többen kövessék a példánkat, nem feltétlen várak esetében, hanem akár még testvértár­sasházakat is el tudok képzelni, sok potenciál van ebben. Az együttműködések egyébként is nagy előnyt jelentenek például pályázatok esetén, ezért érdemes megfontolni egy-egy partnerség kialakítását – fejtette ki Sós Andrásné.

Kezdőképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában