poroszló

2018.04.28. 11:32

Csókát, röppenő vakvarjút is láttunk

Olvasóink hívták fel a figyelmünket arra, hogy pár éve ismét rendeltetésének megfelelően működik a Tisza-tavi Vízi Sétány és Tanösvény. Ez a különleges turisztikai attrakció 13 esztendővel a megnyitása után is lenyűgöző. Pedig voltak gondok a működtetésével, ha a külső szemlélő nem is érzékelte.

Sike Sándor

Az állatok megtekintésének lehetősége mindig is vonzza az erre a vidékre látogatókat Fotó: Márkus Attila

Szívélyesen invitált bennünket a Tisza-tavi ­Vízi Sétány és Tanösvény megtekintésére Erdélyi Imréné, amikor jeleztük, hogy olvasóink felvetése szerint végre rendben mennek a dolgok a létesítmény körül. A Fűzfa Hotel és Pihenőpark tulajdonosa rábízott bennünket munkatársaira, akik közül Bodzás Jánossal és Lovasi Szilárddal viszonylag hosszabb időt is eltöltöttünk. Utóbbi a kikötőből vitt ki csónakkal bennünket, míg az ornitológus végzettségű kollégája a szigetet mutatta meg. Ők ketten olyan meggyőzően bizonyították­, hogy értő kezekben van ez a hely, a látogatók a legjobb kiszolgálást kapják, ezért elszálltak az esetleg még meglévő kételyeink.

Egy évtizeden át nem volt ez így. A jól értesültek arról tudnak, hogy a korábbi bérlők mindegyikével voltak gondok. Egyikük ­karbantartani felejtett el, másikukkal elszámolási vitái voltak a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságának. Van, aki tudni véli, hogy a 2014-es zárva tartásnak is ezekben a tényezőkben keresendők az okai. Kalauzaink erről persze, mélyen hallgattak, sokkal inkább azt említették, hogy ráfért a felújítás a szinte teljes egészében fából ácsolt, 1500 méternyi tanösvényre és épületeire.

Az állatok megtekintésének lehetősége mindig is vonzza az erre a vidékre látogatókat. A felvétel a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrumban készült Fotó: Márkus Attila

Ha valaki, hát Bodzás ­János sokat tud ennek a ­gyönyörű helynek az élővilágáról. Az első­ madár, amit társaságában megláttunk, a vakvarjú, azaz a bakcsó volt. Hogy miért a vakvarjú elnevezés, arra az ornitológus többféle választ is tudott, de a legvalószínűbbnek azt tartotta, hogy a hangja úgy hangzik: bak-vak, bak-vak… Innen származhat a népies neve. Aztán sorba vettük a szárnyasokat a hattyútól a nádi rigón­ át a füzikéig. Úgy tűnt, hogy kalauzunk egyedenként ismeri valamennyiüket.

Találkoztunk látogatókkal is a sétányon és a szigeten. Ami tükröződött ­mindannyiuk ­arcán, az az, hogy a vadregényes világ közepén életre ­szóló élményben volt részük. Egy családot meg is szólítottunk, meséljenek arról, hogy miért jöttek ide. Éva és Ferenc azt kérte, mellőzzük családnevüket, de azt elmondták, hogy nem először jönnek pihenni a Tisza-tóra. Azért, mert ez a része a világnak valóban a pihenést szolgálja. A tíz év körüli fiuknak, Ádámnak is minden, amit látott, nagyon tetszett itt.

Megbízható kezekben a működtetés

A rendeltetésének 2005-ben átadott vízi sétány a Hortobágyi Nemzeti Park kezelésében, annak területén található. A Tisza-­tavi élővilág bemutatásának legnépszerűbb pontja, Magyarország egyik leglátogatottabb tanösvénye ez, évente tízezres nagyságrendű számban érkező vendéggel. A működtetését az eddigi gyakorlat szerint a nemzeti park szerződéses keretek között adja bérbe. Több korábbi üzemeltetőt követően – harmadik éve már – a Fűzfa Panzió és Pihenőpark bírja ezt a jogot. A sétány a település mellett a tó belső területén a partvonaltól csaknem ötszáz méterre található. A létesítmény kizárólag vízi úton közelíthető meg. A motoros csónak járatok a látogatói igényhez alkalmazkodva a Fűzfa Kikötő és Túrabázisról indulnak.

 

Címkék#Poroszló

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában