maklár

2018.04.17. 11:14

Élhető, szerethető településsé alakítják Maklárt

Út- és ­intézményfelújítások, új baba-mama klub és játszó­tér létesítése is várható idén Makláron. A jó idő beköszöntével már számos beruházás elkezdődött, a községbe látogattunk és megnéztük, hogy haladnak a fejlesztések.

Süli Kinga

Néhány hét múlva teljesen elkészül a falu óvodájának új teteje Fotó: Berán Dániel

Egyszerre három helyszínen is zúgnak a munkagépek a községben, a hirtelen jött jó időnek köszönhetően ­szinte megállás nélkül folyik a ­munka a különböző helyszíneken. A Szentháromság templom körül új sétány épül, és egy teret is kialakítanak a műemlék előtt, az óvodánál pedig a ­tető felújításán munkálkodnak a szakemberek. A Hunyadi János és a Jókai Mór utcák is megújulnak, számos beruházás önerőből valósul meg.

– Szerencsések vagyunk, mert a helyi vállalatoknak köszönhetően jelentős bevételünk származik az iparűzési adóból, ezekből igyekszünk olyan fejlesztéseket megvalósítani, amelyek az itt élők kényelmét szolgálják. Jelenleg három folyamatban lévő beruházásunk van, de számos pályázat elbírálására is várunk, mozgalmas évnek nézünk elébe – árulta el portálunknak Hanuszik Csaba. A község első embere kiemelte, nagyon örülnek annak az energetikai pályázatnak, amely a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül valósul meg, ennek köszönhetően 140 millió forintból korszerűsödhetnek a község oktató-nevelő intézményei.

Néhány hét múlva teljesen elkészül a falu óvodájának új teteje Fotó: Berán Dániel

– Az óvoda, az iskola és az utóbbihoz kapcsolódó tornaterem energetikai korszerűsítésére nyertünk támogatást, ez nagy lehetőség minkét intézménynek. Az óvodánk 1911-ben épült, nem mai épület, ráfér a felújítás. Bár már egyszer cserélték a tetejét, a palatető már nem megfelelő, ezért önerőből új, korszerű cserepeslemezre cseréljük a pala­borítást. Ezt követően pedig – a közbeszerzés lezárása után – a TOP-os pályázatból kicserélik majd az intézmény nyílászáróit, és új szigetelést is kap az épület. Ha minden a terveknek megfelelően halad, nyáron akár egy belső felújítás is megvalósulhat – részletezte a polgármester. Aláhúzta, az iskolaépület teteje is rossz állapotban van, ám ennek felújítását a tankerület vállalata magára.

De nem csak épületek, utak is megújulnak. A Hunyadi János és Jókai Mór utcák átalakítása már elkezdődött, teljesen új alapot alakítanak ki, és új aszfaltréteget is kapnak, valamint új járdák is épülnek melléjük. Ha a két utcával elkészülnek, a község telepi részének más utcáit is szeretnék felújítani.

A kisgyermekesek kényelmére is gondolnak, az egyik helyi vállalattal közösen hamarosan új baba-mama klubot avatnak a közösségi házban, ahová a kisgyermekes édesanyák bármikor betérhetnek majd csemetéikkel. Ezen felül a postánál lévő játszótér felújítása is várható pályázati forrásból, a telepi részre pedig önerőből szeretnének egy új játszóteret kialakítani. Hanuszik Csaba elmondta, igyekeznek olyan fejlesztéseket megvalósítani, amire a legnagyobb szükség van, s amelyek tovább növelhetik a település élhetőségét és vonzerejét.

Címkék#Maklár

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában