DEMJÉN

2018.04.29. 15:26

Viszketett a talpuk, szólt hát a zene

Jó időben, jó hangulatban tartották meg a lakodalmast.

S. S.

– Viszket már a talpam, esz engem a fene, táncoljon a násznép, szóljon hát a zene! – mondta Török Ferenc. Akkor hangzott el ez a biztatás, amikor a gyakorló vőfélyt és egyben a hét végén tartott Demjéni Lakodalmas főszervezőjét arra kértük, mondjon egy olyan jellegzetes mondatot, ami felidézi azt a hangulatot, ami az eseményt jellemezte.

Török úr szerint a mintegy száz vendég rendkívül jól érezte magát a már második alkalommal megrendezett lakodalmas idején. A korábban vőfélytalálkozóként ismert mulatozás kinőtte már magát, ezért lakodalmassá bővítették ki. Volt itt lánykikérés, búcsúztatás és természetesen evés-ivás. A lakodalmas menü is hagyományosnak minősíthető, hiszen újházi tyúkhúslevest, töltött káposztát és kalácsot szolgáltak fel.

Ami pedig azt a bizonyos zenét illeti: a Rekord zenekar, melynek két helybéli tagja is van, szintén az ismert lagzis hangszereken, szaxofonon, gitáron, dobon, illetve a harmonikát kiváltó szintetizátoron játszott a Közösségi Ház udvarán felállított sátorban.

Címkék#Demjén

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában