tenk

2018.05.13. 15:38

Nyáron korszerűbbé válik a községháza

Elkezdődött a tenki község­háza felújítása, a szakemberek jelenleg a tetőszerkezet rekonstrukcióját végzik.

Berecz R.

A község polgármestere portálunkat arról tájékoztatta, korábban rossz állapotú ­palatető volt az épületen, ami többször beázott. Hozzátette, jó üzemben halad a héjazat cseréje, már az új ­hódfarkú cserepeket helyezik el a kivitelező cég munkatársai.

Szopkó Tamás felidézte, korábban 44 millió forintot nyert az önkormányzat a településképet meghatározó épület felújítására. Ebből az összegből napelemeket is elhelyeznek a tetőn, kondenzációs kazánnal korszerűsítik fűtésrendszerüket, s a régiek helyett hőszigetelt fa nyílászárókat szerelnek be. Az összes ereszcsatornát is lecserélik. Hozzátette, a homlokzat javítását követően új színt is kap az épület, a meglévő sárga helyett mogyoróbarna lesz a megújult községháza.

Terveik szerint az említett munkákat még az idén nyáron befejezik, a hivatal működése ez idő alatt is zavartalan lesz. Kiemelte, hogy a balesetek elkerülése miatt az aktuális építési területeket mindig elzárják majd.

Címkék#Tenk

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában