Szilvásvárad, Nagyvisnyó

2018.06.12. 20:00

Akad még teendő: fertőtlenítenek, takarítanak az árvíz után

Szilvásváradon száznál is több, Nagyvisnyón ötven ingatlant érintett a hétfő hajnali áradás.

Tóth Balázs

Tóbiásné Molnár Erzsébet azt mutatta hétfőn délelőtt, meddig ért a víz fiáék pincéjében Fotó Tóth Balázs

A vízszolgáltatók jóvoltából a fertőtlenítéshez szükséges anyagokat kaptak a hétfői árvízben érintett települések lakói. Megkezdődött a károk felmérése és felszámolása is, így a Szalajka-völgyi kisvonat várhatóan már a hétvégén ismét járhat, a MÁV szerelvényei viszont már kedden délután újra a teljes vonalon, azaz Bélapátfalva és Szilvásvárad között is közlekedhettek. Nagyvisnyón ugyanakkor két házba még nem tudtak visszaköltözni a lakók, azoknak az ingatlanoknak a lakótereit elárasztotta a patak vize.

Tartanak a helyreállítási munkák a hétfő hajnali esőzés és árvíz miatt károkat szenvedett településeken. Szilvásváradon több mint száz ingatlant érhetett a villámárvíz, csak a katasztrófavédelemhez nyolcvannál is több bejelentés érkezett, de voltak helyszínek, ahol az önkormányzat dolgozói segédkeztek, vagy pedig a tulajdonosok maguk oldották meg a szivattyúzást, tudtuk meg Szaniszló László polgármestertől.

– Hétfőn még a szennyvízzel volt problémánk, de a sérült részeket a szolgáltató kijavította. A vízszint csökkent, reméljük, több eső már nem érkezik. A Szalajka-völgy azt mondják, gyönyörű, a kisvonat hétvégén járni fog a vonalán és megtartják a tervezett lovas rendezvényt is. Zajlik a károk felmérése, valamint a fertőtlenítés is – számolt be az eddig elvégzett munkákról Szaniszló László.

A polgármester szerint az elmúlt két napban a sarat, iszapot igyekeztek eltávolítani az úttestről, s tisztítják az átereszeket is, mert sok hordalékkal érkezett az árhullám. Próbálják folytatni a Szalajka-patak medrének rekonstrukcióját is, de ebben fennakadást okoz, hogy helyre kell állítani azt a kis medret is, ahová eddig a patak vizét terelték.

– A fertőtlenítéshez a szükséges vegyszereket az Észak-magyarországi Regionális Vízügyi Igazgatóság (ÉRV) és az önkormányzat munkatársai viszik ki. Később helyreállítják az ingatlanokban esett károkat is. A magáningatlanokban néhol sokmilliós kár keletkezett.

Csőgér Bálint, Nagyvisnyó polgármestere azt mondta, a községben szintén megkezdték felmérnia biztosítók szakemberei, hogy hol milyen károk keletkeztek. Van, ahol csak kerteket öntött el a patak, de néhol a házakba is betört a víz. Utóbbiakból van a legkevesebb, négy lakásba folyt be az áradat, de összesen ötven ingatlant érintett a hétfő hajnali özönvíz.

– Két házba már visszaköltözhettek azok, akiknek a víz miatt ideiglenesen el kellett hagyniuk otthonukat, csak ki kellett takarítaniuk. De két lakásba továbbra sem térhettek vissza a lakók, őket rokonaik szállásolták el ideiglenesen – közölte Csőgér Bálint.

Tóbiásné Molnár Erzsébet azt mutatta hétfőn délelőtt, meddig ért a víz fiáék pincéjében Fotó Tóth Balázs

Nagyvisnyón szintén gondot okozott, hogy az árvíz szennyvízzel keveredett, érezhető volt az erős ammóniaszag. Egy lakossági bekötést kellett kijavítaniuk a szakembereknek. Emellett tart a fertőtlenítés, az ehhez szükséges szereket az ÉRV és a Heves Megyei Vízmű Zrt. biztosította a lakosoknak.

A község infrastruktúrájában még nem tudni, mekkora kár következett be, annyi bizonyos, hogy egy útszakasznál partfalomlás történt, illetve a Nagy-völgyi-patak utolsó szakaszán megrongálódott a meder. A Szilvási-patak medrén 2012-ben épült védműveket még nem tudták megvizsgálni, mert ugyan a vize előbb rohamosan apadni kezdett, de később ennek üteme lelassult és még kedden délután is félig tele volt a vízfolyás medre. Szerdán megpróbálják bejárni a területet, akkor kiderül, történt-e valami.

Segítséget nyújt az Ökumenikus Segélyszervezet

Hétfőn házról házra járva mérték fel a villámárvíz okozta károkat az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai Szilvásváradon és Nagyvisnyón. Az első adatok szerint a víz legkevesebb 15 házban okozott jelentős károkat, megsüllyedt ingatlanokat, sérült padlóburkolatokat, tönkrement bútorokat hagyva maga után. A segélyszervezet munkatársai a felmérésekkel egyidejűleg fertőtlenítő- és tisztítószereket adtak át a károsultaknak mindkét községben, illetve több szivattyúval is segítettek a kármentésben.

A károk összesítését követően az Ökumenikus Segélyszervezet kétmillió forintos segélyakcióról döntött. A keretösszeggel a károsult családokat építőanyag, bútor, háztartási gép formájában támogatja, szükség szerint. A segélyakciót az Ökumenikus Segélyszervezet a Vodafone Humanitárius Alapból valósítja meg. Szaniszló László, Szilvásvárad polgármestere szerint azok kapnak a segítségből, akik a leginkább rászorulók, s a legnagyobb károkat szenvedték az áradásban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában